A Vámos Petrát és Albek Annát is soraiban tudó bajnokcsapat a nyáron nagy átalakuláson ment keresztül, többek között minden kapusát elveszítette. Az olimpiai és világbajnok Cléopatre Darleux visszavonult, Camille Depuiset a Brest Bretagne játékosa lett, míg Szemerey Zsófi (Győri Audi ETO KC) és Mélanie Halter (Mosonmagyaróvár) a magyar NB I-be igazolt.
Helyükre a francia válogatott Catherine Gabriel és a cseh Sabrina Novotna érkezett Debrecenből, valamint a Hazena Kynzvart együttesétől.
Már a tavalyi szezonban elkezdtük a tárgyalásokat, de végül nem egyeztünk meg akkor. De most nagyon örülünk Vincent érkezésének
– mondta a metziek vezetőedzője, Emmanuel Mayonnade.
„Biztos vagyok abban, hogy képes lesz kamatoztatni a tudását a legmagasabb szinten, és értékes lesz a két kapusunk számára, akik kevés Bajnokok Ligája-tapasztalattal rendelkeznek” – tette hozzá Thierry Weizman elnök.
Gérard 1986. december 16-án született a Metz külvárosának számító Woippyben, pályafutását a helyi SMEC Metzben kezdte (tehát a helyi kötődés egyértelmű), de igazán nagy sikereit a Montpellier, a Dunkerque és a Paris Saint-Germain csapataival aratta. De 2023-24-ben végett Kielben, legutóbb pedig pár hónapig a Barcelona együtteseiben is.
A válogatottal 2021-ben olimpiát, 2017-ben vébét, 2014-ben pedig Európa-bajnokságot nyert, de akad még olimpiai ezüstje, világbajnoki ezüstje és bronza, illetve Eb-3. helyezése is.
„Számomra, aki ebből a városból származom, a Metz Handball egy intézmény a maga 27 bajnoki címével. Szeretnék hozzájárulni ennek a nagyszerű csapatnak a sikereihez, megpróbálok segíteni a kapusoknak. Tapasztalatból tudom, milyen nehéz egy olyan klubban játszani, ahol a győzelem elengedhetetlen” – nyilatkozta.
The post Világklasszis érkezett Vámos Petráék kézilabdacsapatához first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu