Új Covid-variáns ütötte fel a fejét, amely a tudósok eddigi megfigyelései szerint könnyebben terjed és akár a vakcinák vagy a korábbi megbetegedések okozta immunitás ellenére is képes megfertőzni az embereket. Az NB.1.8.1 nevű variánst először 2025 januárjában azonosították, azóta pedig az Egészségügyi Világszervezet megfigyelés alá helyezte, mivel világszerte egyre inkább terjed, ráadásul a korábbi variánsoktól feltűnően eltérő tulajdonságokat is mutat.
Amint a The Conversation új cikkéből kiderül, az NB.1.8.1 az elmúlt hónapokban kifejezetten gyorsan terjeszkedik. Márciusban világszerte még csak a covidos megbetegedések 2,5 százalékért felelt, áprilisban viszont már több mint 10 százalékát okozta. Erősen érintett országnak számít például Ausztrália, ahol – lévén a déli féltekén fekszik – éppen most kezdődik a tél, a hideg hónapok beköszönte pedig teret ad a Covid-járványok kitörésének.
Az NB.1.8.1 egy rekombináns, vagyis a vírus korábbi variánsainak keveredéséből jött létre. Az NB.1.8.1 számos, korábban nem létező mutációval rendelkezik, ám azt egyelőre még nem tudjuk, hogy ezek jelenléte pontosan milyen új tulajdonságokkal ruházza fel a variánst. Egy friss kutatás eredményei ugyanakkor arra mutatnak, hogy az eddigi törzseknél hatékonyabban tudja megfertőzni a sejteket.
Arra ugyanakkor nincs bizonyíték, hogy az NB.1.8.1 súlyosabb tüneteket okozna más variánsoknál, vagyis elkapása esetén a szokásos Covid-tünetekre lehet számítani:
- torokfájásra,
- kimerültségre,
- lázra,
- köhögésre,
- izomfájdalomra,
- orrdugulásra.
Ritkább esetekben a hányinger és hasmenés is előfordulhat, illetve változások állhatnak be a szag- és ízérzékelésben.
Kemenesi Gábor virológus lapunknak korábban elmondta, teljesen megszokott, normális folyamat, hogy a vírus változik, átalakul. A Covid elleni játszma korántsem ért még véget, állandóan változó helyzetben vagyunk.
The post Világszerte terjed az új Covid-variáns: ezt kell tudni róla first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu