Virágzó életre bukkantak az óceán mélyén

Élőlények virágzó hálózatát fedezték fel egy nemrégiben elvégzett mélytengeri expedíció során – írja a The Independent. A szakemberek óceáni árkoknál folytattak vizsgálatot, ezeknél az extrém környezeteknél hatalmas a nyomás, kevés a táplálék és nincs napfény, ami óriási túlélési kihívást jelent. Bár a kutatók régóta tudják, hogy bizonyos mikrobák elboldogulnak erre, nagyobb élőlényekről eddig alig akadtak bizonyítékok.

A Mengran Du, a Kínai Tudományos Akadémia és Vlagyimir Mordukhovics, az Orosz Tudományos Akadémia munkatársa által vezetett csapat a Csendes-óceán északnyugati részén, a Kuril-Kamcsatkai- és az Aleut-árokban dolgoztak búvárhajókkal.

A szakembereknek még mintegy 9,5 kilométeres mélységben is sikerült csőférgek és puhatestűek nyüzsgő populációira bukkanniuk.

Julie Huber, a Woods Hole Oceanographic Institution munkatársa szerint korábbi felmérések már utaltak arra, hogy nagyobb organizmusok is rejtőzhetnek erre, ezúttal azonban egészen kiterjedt hálózatokat találtak. A helyi állatok komoly változatosságot mutatnak, és többen olyan helyeken élnek, ahová eddig nem juthattak el a szakértők.

Mivel a szélsőséges mélységben sötét uralkodik, a helyi mikrobák a felhalmozódó szénből és más anyagokból nyerik ki táplálékukat. A csőférgek és puhatestűek aztán ezeket az apró élőlényeket fogyasztják el.

Az elkövetkező vizsgálatok arra összpontosíthatnak majd, hogy ezek a mélytengeri fajok miként alkalmazkodnak a körülményekhez, illetve hogyan hasznosítják a kémiai reakciókat táplálkozásuk során.

The post Virágzó életre bukkantak az óceán mélyén first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest