Idén Visky András verseskötetét vehetik át ingyen a diákok országszerte a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó olvasásnépszerűsítő programjában. A Visky válogatott verseiből összeállított Vissza a nyomokon című kötet a Libri üzleteiben, diákigazolvány felmutatásával vehető át ingyen– írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A Libri egyik fő feladatának tartja, hogy a kortárs magyar irodalom legjelentősebb alkotásait a fiatalabb generáció tagjai is megismerjék és megszeressék, ezért az elmúlt években mintegy ötvenezer ajándékkötetet tett ingyenesen elérhetővé a diákok számára. Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Nádas Péter, Borbély Szilárd és Térey János művei után idén a Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró és dramaturg költői munkásságával ismerkedhetnek meg a diákok.
Visky 1957-ben született Marosvásárhelyen. Édesapja református lelkész, akit az 1956 utáni megtorlások idején bebörtönöztek, a kétéves Andrást pedig édesanyjával és hat testvérével a romániai Baragan-alföldre deportálták. Az író gyermekkori tapasztalatai több művében is visszaköszönnek. A Kitelepítés című regénye az elmúlt évek legolvasottabb szépirodalmi alkotásai közé tartozik, amely 2023-ban Margó-díjat kapott, 2024-ben pedig elnyerte az év határon túli legnépszerűbb szépirodalmi művének járó Libri irodalmi díjat.
A kortárs művek különös erővel számítanak ránk, nem fogyasztói vagyunk a könyveknek, hanem – olvasva őket – egy közös alkotásban vehetünk részt. Egy szép beszélgetésben arról, hogy kik vagyunk. A jó irodalom meggyőz bennünket afelől, hogy megszületésünkkor elfogadtunk egy meghívást, ami a világba szólított bennünket. Ittlétünk nem a véletlenek összjátéka, egy nagy kiterjedésű kompozíciónak vagyunk a részei mindannyian. Tegyük hozzá a saját szabadságunkat, senki nem cselekedheti meg helyettünk. A kortárs irodalom megtanít örülni. Örülni annak, akik vagyunk
– vallja Visky.
Az íróval lapunk is készített interjút három éve:
The post Visky András könyvét kaphatják meg idén ingyen a diákok first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu