Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy visszafoglalta az ukránoktól az oroszoroszági Kurszk régióban található Lebegyevka községet, valamint elfoglalta az ukrajnai Szumi megyében található Novenyke tanyát és a donyecki Kosztyantinopil települést.
Az orosz állami tartalomszolgáltató, a TASZSZ katonai forrásra hivatkozva azt írta, hogy az orosz erők Lebegyevka visszafoglalásával alig több mint tíz kilométerre közelítették meg Szudzsa várost.
A Kurszk megyében zajló harcokról kiadott napi hadijelentésben az orosz védelmi tárca azt közölte, hogy ott az elmúlt nap folyamán több mint 350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg, valamint egyebek között egy harckocsi és 26 más páncélozott harcjármű semmisült meg, két ukrán ellentámadás meghiúsulása mellett. Az MTI moszkvai tudósítója orosz hivatalos közlések alapján további részletekbe menő adatokat is közölt az állítólagos ukrán veszteségekről, ezek hitelessége azonban szintén nem ellenőrizhető.
Az ukrán hadsereg az idén augusztus hatodikán tört be az oroszországi Kurszk régióba, ahol tartós katonai sikereket tudott elérni, és azóta is tartani tud elfoglalt területeket. Ez egy későbbi fegyverszüneti vagy béketárgyalás esetén Ukrajnának jobb pozíciót biztosíthat.
The post Visszafoglalt egy falut Kurszkban, és elfoglalt másik kettőt Ukrajnában, állítja Oroszország first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu