Visszaszólt Ruszin-Szendi Romulusz az olimpiai ezüstérmes birkózónak, aki a kormányváltás után nem akar honvédségben szolgálni

Üzent a Tisza Párt kijelölt honvédelmi minisztere, Ruszin-Szendi Romulusz annak az olimpiai ezüstérmes birkózónak, aki nemrég arról beszélt: a kormányváltást követően már nem kíván a Magyar Honvédség önkéntes tartalékosaként szolgálni.

Amint arról kedden a 24.hu beszámolt, a múlt héten Bárdosi Sándor volt a vendég Hajdú Péter Mandineren futó műsorában. Az élsportoló, aki több sportágban is komoly eredményeket ért el, a műsorban így fogalmazott:

Hát, ugye most történt nem olyan régen egy kormányváltás, és nem biztos, hogy én olyan embereket akarok szolgálni, akik most vezetik ezt az országot.

Ruszin-Szendi Romulusz kedden a hírre reagálva arról írt, hogy az utóbbi időben volt egy korszak, amikor a honvédségnél a „celeb jelenlét” is szerepet kapott. A miniszterjelölt szerint azonban – mint fogalmazott – egyenruhában nincs celeb és nincs „civil sztár”, mindenki ugyanazt az esküt teszi le, ugyanazt a zászlót szolgálja, és ugyanazért a hazáért áll helyt „a magyar emberek biztonságáért”. Ruszin-Szendi hozzátette: „az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát. A szolgálat nem szimpátia kérdése. Nem attól függ, éppen ki van hatalmon”.

Ha ezt nem érti valaki, annak támogatom a jogviszonyának a megszüntetését… ahogy a volt főnöke is tette. Mert aki ezt az alapelvet nem fogadja el, az nemcsak a rendszert, hanem a szolgálat lényegét sem érti

– fogalmazott Ruszin-Szendi Romulusz, aki konkrétan Bárdosi személyére utalva megüzente: támogatja a szolgálati jogviszonyának megszüntetését.

Bárdosi tavaly, 48 évesen csatlakozott a Magyar Honvédséghez, önkéntes tartalékosként, és később megkapta a főtörzsőrmesteri rendfokozatot. Akkor azt mondta, hogy azért csatlakozott a sereghez, mert szeretne jó példát mutatni a gyerekeinek, illetve azoknak a srácoknak, akik edzeni járnak hozzá.

The post Visszaszólt Ruszin-Szendi Romulusz az olimpiai ezüstérmes birkózónak, aki a kormányváltás után nem akar honvédségben szolgálni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest