Interjút adott a Blikknek Garamvölgyi László, aki tíz évig nyomozó, majd 23 éven át rendőrségi szóvivő volt. 2026-ban most visszatért, miután felkérték, hogy legyen a rendőrség főkapitányi kommunikációs főtanácsadója, segítsen a kommunikációjuk megújításában.
Szerinte a rendőrségi kommunikáció alapja, ami nála adott volt, hogy olyanok dolgozzanak a sajtóosztályon, akik rendőri és újságírói múlttal is rendelkeznek.
Itt nem sztárokra van szükség, hanem márkára, érezhető, látható, olvasható, emberközeli közbiztonságra
– mondta, és – a modern korhoz igazítva – azt a stratégiát szeretné továbbvinni, amit a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnál töltött 13 éve alatt kialakítottak.
Működőképes, modern, naprakész, friss, ugyanakkor a rendőrségi kommunikáció legjobb időszakait, tradícióit visszaidéző kommunikációra van szükség, remélem, ebben jó tanácsokkal támogathatom Mecser Tamás dandártábornokot, országos főkapitányt, illetve magát a rendőrséget.
Hírzárlat és államtitkok
Kiemelte, hogy elutasítja a hírzárlat lehetőségét.
A rendőri kommunikációban nem lehet hírzárlat. A titkolózás hiba, hiszen a jó újságírók elől – pláne a mai digitális, bekamerázott, mobiltelefonnal közvetített, közösségi oldalakon élő világban – nem lehet eltitkolni a híreket. A rendőrség kommunikátorainak információkat kell adniuk, olyat és annyit, amennyit az adott ügy, a nyomozás érdeke megkíván, a sajtó minden megkeresésére, nem várakoztatva a média képviselőit.
Elmondása szerint emiatt rengeteg konfliktusa volt a rendőri vezetéssel, majd felsorolt számos ügyet, ami az ő szóvivősége alatt történt: „Emlékezetes ügy volt a móri mészárlás 2002-ben, amikor 320 percet szerepeltem pár nap alatt a képernyőkön. Az volt egyébként a rendőrségi kommunikáció állatorvosi lova, a létező minden hibával, de egy szóvivő ott is csak azt mondhatta, amiről parancsba kapta, hogy beszélnie kell. Emlékezetes kommunikáció volt az 1995-ös halálkamion ügye, a 2006-os zavargások ügye, amikor egy huzamban majd két hónapon át napi kommunikáció volt, a 2007-es Zsanett-ügy, ami nagyon sokat rontott a rendőrség megítélésén.”
A lapnak azt mondta, noha hírzárlat sosem volt nála, információcsepegtetés sem.
Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni, baráti körben sem, nemhogy kommunikációsként.
The post Visszatért Garamvölgyi László, az országos főkapitány főtanácsadója lesz first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





