Kerületi vélemények nyomán derült ki, hogy a Főváros vezetése a gödöllői hév és a 2-es metró távlati integrációját egyszerűen törölte Budapest városfejlesztési tervei közül – olvasható Vitézy Dávid Facebook-oldalán. A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője azt állítja, ennek a hivatalos városházi magyarázata az, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium ezt kérte tőlük.
A gödöllői HÉV Örs vezér téri összekötésére, valamint a hév korszerűsítésére a kormány korábban 4,6 milliárd forintot különített el, a projektről látványtervek is megjelentek, és 2021-ben Gulyás Gergely még reális lehetőséget látott arra, hogy a munkálatok a 2021-2027 közti európai uniós pénzügyi ciklusban valósággá is váljanak. Ezzel szemben Vitézy úgy látja, a mostani döntés nyomán „közlekedésfejlesztési dokumentumokba immár 15-20 éve hosszas küzdelem árán bekerült, a metró és a hév integrációját jelentő jövőkép menne a kukába”. A frakcióvezető szerint mindez azért is érdekes, mert a beruházást a Kormány által elfogadott és máig hatályos Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia tartalmazza, ahogyan a Főváros korábbi közlekedésfejlesztési terveinek is a része, valamint a XVI. kerület fideszes polgármester, Kovács Péter két évtizede küzd a fejlesztésért, és Vitézy „egyáltalán nem tud róla”, hogy feladta volna.
„Mindezek fényében legalábbis meglepő, hogy a Főváros vezetése a Lázáréktól jövő iránymutatást feltétel nélkül elfogadta és bekerült a Településtervbe, hogy: »a korábban tervezett hibrid jellegű működtetés nem kerül bevezetésre” – írja Vitézy a posztban, amelyet azzal zár, hogy a hétfői bizottsági ülésen lesz az utolsó pont, ahol ezen módosíthatnak, amit bizottsági elnökként meg is fog tenni.
The post Vitézy: Lázárék kérésére a Főváros törölte a gödöllői hév és a 2-es metró integrációját a városfejlesztési tervek közül first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu