Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás – írta Vitézy Dávid pénteken Facebook-oldalán. A közlekedési és beruházási miniszter a posztban leszögezte:
a magyar vasút fejlesztése érdekében nemcsak a kocsik vagy a pályák szintjén kell hatalmasat előrelépni, hanem a digitalizáció és az utastájékoztatás területén is.
Vitézy jelezte, hogy egy hosszabb folyamatról van szó, de most megpróbálnak a jelenlegi alkalmazást folyamatosan fejleszteni és felhasználóbarátabbá tenni. Ennek első fejezete a mostani verziófrissítés, amely két területen is jelentős újításokat hoz.
Könnyebb és bővebb nemzetközi jegyvásárlás
A miniszter szerint az elmúlt években sok jogos kritika érte a rendszert, hiszen a külföldi utazások esetében a jegyvásárlás gyakran sokkal bonyolultabb volt, mint amilyennek egy modern európai vasúttársaságnál lennie kellene. Mint írta: mostantól lényegesen egyszerűbbé válik a nemzetközi vasúti jegyek beszerzése: megnyílt a jegyvásárlás minden olyan nemzetközi ülőhelyes vonatra, amely Magyarországon belföldi forgalomban is igénybe vehető.
Így például közvetlenül az appból válthatunk jegyet a Budapest–Bécs viszonylaton közlekedő valamennyi Railjetre és EuroCityre (EC), valamint a Budapest–Pozsony–Prága útvonal közvetlen vonataira is. Emellett a kishatárforgalmi járatokra szintén elérhetővé vált a jegyvásárlás, ami közvetlenül érinti például a Szeged–Szabadka járatok vagy a Nyugat-Magyarországon közlekedő EuroRegio vonatok utasait
– szögezte le a tárcavezető.
Megújult utazástervezés és valós utastájékoztatás
Vitézy bejegyzése szerint jelentősen javul a viszonylati jegyvásárlás folyamata is, és végre bekerültek olyan alapvető utastájékoztatási funkciók, amelyeket az utasok a kezdetek óta joggal hiányoltak. A frissítés után az alkalmazásban láthatók a köztes megállók és a járatokkal kapcsolatos egyéb fontos információk. Innen közvetlenül megnyithatók az utazásban érintett járatok menetrendjei, valamint az egyes állomásokról induló további járatok listája is.
A miniszter ígérete szerint ez pedig még csak az első lépés a digitális utastájékoztatás rendbetételében.
The post Vitézy: Megújul a MÁV+ applikáció first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





