Vizsgálatot indít a Budapesti Operettszínház ügyében a kultúráért felelős minisztérium. A vizsgálatról Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter és Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár is hírt adott szerdán a Facebookon.
„A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium birtokába került információk alapján vizsgálat indítását kezdeményezem a Budapesti Operettszínház ügyében” – írta Tarr Zoltán, míg Nagy Ervin a bejegyzésében úgy fogalmazott: „Azonnali vizsgálatot rendelünk el az Operettszínház ügyében”.
Mik az előzmények?
Ahogy az MTI emlékeztet, a hét elején a Telex írt arról, hogy az Operettszínház dolgozói hétfőn titkos társulati ülést tartottak, hozzátéve, hogy a társulat tagjai ezt megelőzően a hétvégén szerveztek akciót a közösségi médiában, ahol az ujjaikkal O betűt formálva készítettek szelfiket, és azt írták, nem vesznek részt az Operett Forgatagon, amivel a szolidaritásukat fejezik ki a színház vezetősége ellen tiltakozók iránt. Vásári Mónika Jászai Mari-díjas színésznőt, elmondta továbbá, hogy az Orbán János Dénesnek kifizetett százmilliók csak katalizálták tiltakozásaikat, valójában már a 2023-as igazgatóválasztásnál jelezték elégedetlenségüket az akkori kormányzatnak azzal, hogy tagságuk több mint kétharmada az igazgatói posztot öt év után újra megpályázó Kiss-B. Atilla ellen szavazott. Ennek ellenére Kiss-B. újra megkapta a Nagymező utcai intézményt.
Idén áprilisban az új kulturális kormányzatot is megkeresték azzal, hogy a vezetőségtől nem kapnak kielégítő válaszokat a kérdéseikre, és a szakszervezettel együtt azt kérték Tarr Zoltán tárcájától, hogy gazdasági és szakmai szempontok alapján világítsák át az intézményt.
Az MTI még a vizsgálat bejelentése előtt megkereste az Operettszínházat, amely szerda este azt közölte, hogy Kiss-B. Atilla főigazgató szerdára társulati fórumot hívott össze, amelyen „nem maradt olyan nyitott kérdés a színházon belül, amelyre a színházi vezetés ne adott volna a legjobb tudása szerint választ”. Mint írták, a főigazgató nem tervezi a lemondását, mert meggyőződése szerint a színházon belül nem konfliktusok alakultak ki, hanem csak nézetkülönbségek mutatkoznak, amelyek tárgyalásos úton rendezhetők. A főigazgató tárgyalásokat kíván kezdeményezni a kulturális kormányzattal a színészi életpályamodell létrehozásáról, mivel ennek „konszenzusos megalkotását” elengedhetetlenül szükségesnek tartja, és úgy véli: a Budapesti Operettszínházon belüli jelenlegi nézetkülönbségek nem kis mértékben ilyen, színházon kívüli okokkal magyarázhatók.
The post Vizsgálatot indít a kulturális tárca az Operettszínház ügyében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





