Vizsgálja a hatóság, miért nem fizették ki a borsodi férfi 600 ezer forintos Tippmix-nyereményét

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) hivatalból hatósági ellenőrzést indított, miután a Szerencsejáték Zrt. nem fizette ki egy borsodi játékos 600 ezer forintos Tippmix-nyereményét arra hivatkozva, hogy tévedésből rossz oddsot adtak meg a fogadásához, közölte a 24.hu érdeklődésére a szervezet.

Az RTL Híradó számolt be róla még augusztus végén, hogy egy borsodi férfi hatezer forinttal fogadott arra, hogy a Newcastle United focistája, Anthony Elanga gólt szerez a Liverpool ellen, erre ugyanis százszoros szorzót kínált a Tippmix.

A meccs 5. percében Elanga be is talált, csakhogy a férfi hiába próbálta másnap felvenni a 600 ezres nyereményét, a gép azt írta ki, hogy az esemény még nem zárult le, amit a lottózó dolgozói sem értettek, az adatbázisban nem is találtak ilyen fogadási lehetőséget, ahogy a budapesti központban sem. Elkérték a telefonszámát, nem sokkal később hívták is, hogy két és fél órán belül fel tudja venni a nyereményét. Másnap elment egy másik lottózóba, de ott csak a fogadás árát akarták neki visszaadni.

A Szerencsejáték Zrt. a csatornának azt írta, tévedésből a legalább három gólhoz tartozó szorzót adták meg, ezért érvénytelenítették a fogadást.

Az eset után megkerestük az SZTFH-t, ahonnan azt írták, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényben foglaltak alapján a szerencsejáték-felügyeleti hatóság hatósági felügyeletet gyakorol Magyarországon a szerencsejátékok szervezése felett, „ennek keretében folyamatosan ellenőrzi, hogy a szerencsejáték-szervező tevékenység a jogszabályoknak, az engedélyeknek, a játéktervnek megfelel-e.”

Erre tekintettel a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága hivatalból, illetve játékosi panasz alapján is vizsgálhatja a fogadások érvénytelenítési szabályainak szervező általi alkalmazását

– írták.

Hozzátették, a sajtóban megjelent esettel összefüggésben hatósági ellenőrzést indítottak, melynek lezárultáig további információt nem adhatnak.

Mit mond a Szerencsejáték Zrt. szabályzata?

A Tippmix 2026. március 16-tól hatályos Részvételi Szabályzatának I. rész, 7. § (6) bekezdése kimondja, hogy

az SzZrt. fenntartja a jogot arra, hogy indokolt esetben – például adatbevitel, adatátviteli, kiértékelési, számítástechnikai eszközökben történt meghibásodásból eredeztethető hiba például: tizedesvessző elírás, fordított hendikep, odds, hendikep nagyságának, pontszám, gólszám, játékszám, helyezés határértékének téves feltüntetése, nyereményszorzó változás megjelenítésének csúszása, […] – az érintett fogadási eseményekre a részleges érvénytelenség szabályát alkalmazza.

A szabályzat szerint ebben az esetben nyereményjogosultság csak akkor áll fenn, ha a fogadó az érintett fogadási esemény kivételével a szóban forgó fogadásában megfogadott valamennyi fogadási esemény kimenetelét eltalálta. „A hibával érintett fogadási esemény megfogadott kimenetelére vonatkozó nyereményszorzó ekkor 1-es értékkel kerül figyelembevételre, és nyereményigényléskor is az 1-es nyereményszorzónak megfelelő összegű nyeremény kerül kifizetésre.”

Ugyanez a pont viszont kimondja azt is, hogy

az SzZrt. fogadási szakértői által a nyereményszorzók megállapítása során vétett szakmai hiba esetén nem alkalmazható a részleges érvénytelenség szabálya, az nem minősül adatbeviteli hibának.

A pórul járt férfi egyébként a szelvényt nem váltotta be, és ha kiderülne, hogy mégis jár neki a pénz, állítása szerint azt sem kérné, hanem felajánlaná egy miskolci állatvédő szervezetnek.

The post Vizsgálja a hatóság, miért nem fizették ki a borsodi férfi 600 ezer forintos Tippmix-nyereményét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest