Legyen boldog mindenki, aki nem látta a mindennapi szenvedést, a háború poklát. Abban a pokolban én meghaltam egyszer, meghaltam százszor, sírtam akkor eleget, húztam óvóhelyre halottat, temettem barátot. Minden egyes temetésen meghalt a lelkem. Majd amikor a határon szétvertek, meghaltam majdnem fizikailag is
– írja Vujity Tvrtko Facebookon közzétett új bejegyzésében, amelyben a fiatalkorában megélt háborús tapasztalatairól mesél.
Az horvát-magyar újságíró úgy fogalmaz, mikor mindezt átélte még szinte gyerek volt, és megfogadta, ha élve kijut a borzalomból, őt többé semmivel nem lehet majd felidegesíteni. Elmondása szerint ehhez máig tartja is magát, akkor is, ha nem indexelnek előtte vagy ha valaki hangosan kiabál vele.
Úgy gondoltam, hogy bármikor meghalhatok, így ami a békében várt rám, az már nekem ajándék lett. (…) A háborúban tanultam meg élni, s vele azt is, hogy mekkora is az élet igazi értéke. Pontosan tudom, hogy kincs az ivóvíz, ajándék az élet, öröm az ölelés
– osztotta meg az 52 éve riporter.
A jelenleg Amerikában élő Vujity Tvrtko nem először szólal meg a háborúval kapcsolatban, korábban az orosz-ukrán konfliktusról nyilatkozott, erről készült cikkünk alább olvasható:
The post Vujity Tvrtko: Majdnem meghaltam, amikor a határon szétvertek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu