VV Barna – civil nevén Fenyvesi Barna – a ValóVilág 2023-as évadában mutatkozott be a hazai tévénézőknek, hamarosan pedig exmenyasszonyával, Nemazalánnyal szerepelnek majd együtt az RTL Exek csatája című műsorában.
A Ripost szúrta ki, hogy az egykori villalakó nemrég Kamarás Norbi és Király Peti vendége volt a KIKAPCS poscastben, ahol arról is szó esett, milyen pályára készült fiatalon.
Pécsen, illetve Komlón nőttem fel, és már ötéves koromtól fociztam. Viszont nincs érettségim… Igazából azért, mert nem tartottam fontosnak, valamint én azt hittem, hogy profi focista leszek. A foci mellett elvégeztem egy szakács iskolát azért, mert úgy voltam vele, hogyha nem lesz barátnőm, akkor legalább tudok főzni magamra
– magyarázta Fenyvesi, aki bár komolyan készült arra, hogy profi futballista váljon belőle, végül letett a dologról, mert nem tartotta magát elég tehetségesnek.
A beszélgetés során kiderült, hogy miközben hamarosan az Exek csatájában láthatják majd a nézők, a realityszereplő Svájcban egy másik hölgy társaságában is részt vesz egy hasonló jellegű tévéműsorban. A téma kapcsán Fenyvesi arra is kitért, miként került el már egész fiatalon Pécsről Svájcba.
Az édesapám kint élt Svájcban, így ő segített nekem abban, hogy ki tudjak kerülni oda, és tudjak játszani egy jó hírű csapatban. Igazából ott tanultam meg jól németül, amit később tudtam kamatoztatni is, mivel több ottani műsorban szerepeltem. Amikor parkolópályára került a foci, akkor elmentem szerepelni egy társkereső-showba, de szintén voltam Németországban egy Éden Hotel jellegű műsorban, amit meg is nyertem egy osztrák lánnyal
– mesélte az egykori ValóVilág-szereplő, aki a jövőben több nemzetközi műsorban is szeretne feltűnni.
The post VV Barna: Nincs érettségim, nem tartottam fontosnak, azt hittem, profi focista leszek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu