Will.i.am is ellenzi Tom Jones kirúgását a The Voice tehetségkutatóból, meg is osztotta a döntés ellen tiltakozó petíciót

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az ITV „biztosítással kapcsolatos pénzügyi nehézségekre” hivatkozva kirúgta Tom Jonest a The Voice című brit tehetségkutató mentori székéből. A döntést nagy felháborodás követte a nézők részéről: a 86 éves énekes egyik hűséges rajongója, Aaron Howlett petíciót is indított Jones visszatérése érdekében. Emellett a kezdeményezés mellett pedig nem más állt ki nyilvánosan, mint a műsor egy másik mentora, Will.i.am – írja a BBC.

A Howlett által indított petíció jelenleg már több, mint 63 ezer aláírásnál tart.

Élő legenda

Sir Tom egyike az utolsó még élő legendáknak. A hangja tömegeket képes megérinteni, legyenek fiatalok vagy idősebbek

– indokolta Howlett a petíció szeptember 15-i létrehozását. Állítása szerint sosem gondolta volna, hogy a kezdeményezés ekkora támogatást fog kapni – sőt, sokáig abban is kételkedett, hogy bárki aláírja azt rajta kívül.

Will.i.am a petíciónak otthont adó Change.org-gal közösen publikált Instagram-posztban állt ki egykori mentortársa mellett. A The Black Eyed Peas énekesétől a következő, Jonesnak intézett szavait ragadták ki a bejegyzésben:

Ennek az embernek a lelke szivacsként szívta magába 85 év minden tapasztalatát, ő pedig az egészet kicsavarta belőle, hogy mi megmártózhassunk benne. Köszönjük ezeket a pillanatokat, Sir Tom Jones. Ajándék vagy mindannyiunk számára.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Change.org UK (@change.org_uk) által megosztott bejegyzés

Egyeztetnek az énekes jövőbeli szerepéről

Mint ismert, Jones egyáltalán nem szeretett volna távozni a műsorból, ám ebbe nem volt beleszólása. A műsor készítéséért felelős ITV a döntés kapcsán azt nyilatkozta, bár a legendás énekes már nem lesz teljes értékű mentor a 15. évadban, egyeztetnek vele és csapatával arról, hogy milyen formában szerepelhetne a következő szezonban.

Az ITV szeretné megköszönni Sir Tom Jonesnak az éveket, amiket a brit The Voice-ra áldozott, valamint a megszámlálhatatlan felejthetetlen, csodálatos pillanatot is, amivel a műsort gazdagította. Nemcsak a közönségnek, de minden neki és vele fellépő előadónak örömet okozott

– nyilatkozta a kereskedelmi tévéhálózat szóvivője.

Ha ön is nagy rajongója Tom Jonesnak, tesztelje tudását, és töltse ki a legendás énekesről készült kvízünket.

Kapcsolódó
Tom Jonest kirúgták a The Voice című tehetségkutatóból: „Sosincs megfelelő pillanat ehhez, főleg nem egy 86 éves embernél”

A 86 éves énekes azt állítja, nem önként távozik a brit tehetségkutatóból: az ITV biztosítási költségekre hivatkozva vált meg tőle.

The post Will.i.am is ellenzi Tom Jones kirúgását a The Voice tehetségkutatóból, meg is osztotta a döntés ellen tiltakozó petíciót first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest