Will Smith néhány éve felmászott a Lánchídra: „Köszönöm a magyar hatóságoknak, hogy visszaengedtek az országba”

Thumbnail for 6615013

Will Smith 2018-ban megmászta a Lánchidat, hogy aztán táncoljon egyet a tetején. A hídmászásról felvétel is készült, amit aztán a színész feltöltött Instagram-oldalára.

Engedélye nem volt rá, mint ahogy azt a 24.hu kinyomozta annak idején: a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának egyik rendelete alapján – amely minden valószínűséggel vonatkozik az össze a budapesti hídra, köztük a Lánchídra is – tilos a Szabadság hidat megmászni, mivel az ilyen jellegű akciók élet-, és balesetveszélyesek, ha valakinek mégis ez az egyik legnagyobb álma, mindenképp engedélyt kell szerezni ehhez az önkormányzattól.

A Smith-ről készült felvételből nem derül ki, hogy a színész rendelkezett-e megfelelő felhatalmazással, ezért megkerestük a Budapest Közutat, aki a következőket válaszolta az esettel kapcsolatban:

„A Lánchídra történő felmászáshoz és filmforgatáshoz sem Will Smith, sem a stábja nem kért engedélyt az ilyenkor szokásos engedélyezési eljárás keretében a Budapest Közúttól, így az illegális volt.”

A Telex ezúttal interjút készített a színésszel, aki augusztusban a Budapest Parkban fog fellépni. Az illegális akciója is szóba került:

Igen, elismerem, hogy nem ez volt életem legbölcsebb döntése. Köszönöm a budapesti és magyar hatóságoknak, hogy visszaengedtek az országba.

A lap azon felvetésére, hogy csak azért nem büntették meg, mert ő Will Smith, azt felelte:

Inkább csak egy szép és szórakoztató tartalom volt az egész. Azt akartam megmutatni, milyen gyönyörű Budapest madártávlatból. Találkozunk a koncertemen!

Will Smith-nek akkoriban az itt tartózkodása alatt nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű kalandja, május végén ugyanis – akkor engedéllyel – az Operaházat mászta meg.

Kapcsolódó
Will Smith illegálisan mászott fel a Lánchídra

Megkerestük a Budapest Közutat, akiktől megtudtuk, hogy a színész nem kért engedélyt az akcióra.

The post Will Smith néhány éve felmászott a Lánchídra: „Köszönöm a magyar hatóságoknak, hogy visszaengedtek az országba” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest