Wolf Kati az anyaságról: Úgy érzem, nem igazán tudok a szó klasszikus értelmében „nevelni”

A hot! magazin nemrég a Glamour Women of the Year díjátadóján készített interjút Wolf Katival, aki a beszélgetés alkalmával a gyerekeiről is szót ejtett.

Mint ismeretes, az énekesnőnek volt férjétől két lánya született: Janka húszéves, húga, Luca 16, édesanyjuk pedig úgy érzi, példamutatással taníthat nekik a legtöbbet.

Szülőként úgy érzem, nem igazán tudok »nevelni” a szó klasszikus értelmében. A legtöbb, amit adhatok, az a példa. Az édesanyám is ilyen számomra: egy igazi nő, nem feltétlenül csak a külsőségek miatt, hanem a belső tartása miatt. A gyerekeim előtt szerencsére több ilyen minta is van, én pedig igyekszem méltó lenni ehhez, még akkor is, amikor fáradt vagyok, vagy épp nem a legjobb formámat hozom

idézte Wolf Katit a Blikk.

Az énekesnő nemrégiben lapunknak is interjút adott, a vele készült beszélgetést alábbi cikkünkre kattintva lehet elolvasni:

Kapcsolódó
Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni

Irtózatosan bántja, ha NER-kegyeltként azonosítják, és azt sem pontosan érti, miért aggatták rá a fideszes énekes jelzőt. Az énekessel készült nagyinterjúnkban nem kerülhettük ki a gyermekvédelem kérdését, melyről sokat posztolt, és sokszor fel is háborodott.

The post Wolf Kati az anyaságról: Úgy érzem, nem igazán tudok a szó klasszikus értelmében „nevelni” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest