XVI. kerületi polgármester: Így egy budapesti választókerületet sem fogunk megnyerni

Megérezte a pofont a Fidesz, elgondolkodott a pártvezetés, és szerintem jó következtetéseket vont le – mondta Kovács Péter XVI. kerületi polgármester a Telexnek adott interjújában Tusványoson. Kovács szerint sokkal jobb állapotban van most a Fidesz, mint egy évvel ezelőtt.

A kerületvezető mindezt arra alapozva mondta többek közt, hogy például a csepeli választókerületben jövőre nem Németh Szilárd lesz a fideszes jelölt, mivel rossz döntésnek tartja, hogy nem Borbély Lénárd indult a Fidesz színeiben. Mint fogalmazott:

Szerintem az például jó irány, hogy most már talán óvatosabban járnak el ilyen kérdésekben a párton belül, és a Fidesz legfelsőbb vezetése sem ad olyan nagy teret a választókerületi elnököknek, mint korábban.

Azzal kapcsolatban, hogy mit kellene még javítani a Fidesznek a választásokig, azt közölte:

Szerintem sokkal több helyen, sokkal többet kell elmondani az igazunkat. A mai kommunikációs tér egyik nagy hibája, hogy mindkét oldal csak a saját választóihoz jut el. Ha egymás mellé állítjuk Orbán Viktort, Magyar Pétert és Dobrev Klárát, és minden mást lehámozva csak a kvalitásokat és a teljesítményt nézzük, akkor az emberek 90 százaléka egyértelműen Orbán Viktort választaná. Ez nem kérdés.

Szerinte a kérdés az, hogy hozzájutnak-e minden információhoz és képesek-e objektívek maradni. „Szerintem a Fidesz egyik fontos feladata a következő hónapokban, hogy azokhoz is eljusson, akik nem feltétlenül szavaznának rájuk. Akik az én Facebook-oldalamon is csak mocskos fideszeznek, azzal nem lehet mit kezdeni. Azokhoz az emberekhez érdemes kommunikálni, akik hajlandóak észérvek alapján döntést hozni”, jelezte.

Az interjúban szóba került a mostanában sokat tárgyalt luxizás, ezzel kapcsolatban Kovács fontosnak tartotta elmondani, hogy „Mészáros Lőrincre például sokan azt mondják, hogy gázszerelő. Ez nagyon jól hangzik, de valójában soha nem volt gázszerelő, hanem vállalkozóként építette annak idején a gázbekötő-vezetékeket”. Majd leszögezte:

Nem azt mondom, hogy ez jó, és feltétlenül így kell élni, de hát van rá pénze, megteheti. Hozzáteszem, én is irritálónak tartom, de mondjuk nincs is annyi pénzem, és soha a büdös életben nem is lesz. Ha megtehetném, akkor se csinálnék ilyet, de nem vagyunk egyformák.

A polgármester szerint, ha nem lesz semmi változás a gazdaságban, akkor egy budapesti választókerületben sem fog tudni nyerni a Fidesz. „Ha lesznek pozitív lépések a gazdasági életben, akkor van esélyünk azokban a választókerületekben, ahol korábban már nyertünk. Nem tartom valószínűnek, hogy a XIII. kerületi választókörzetben a Fidesz jelöltjét választanák meg, de például a XVI. kerületben minden további nélkül megvan erre az esély”, fogalmazott.

The post XVI. kerületi polgármester: Így egy budapesti választókerületet sem fogunk megnyerni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest