Az elmúlt egy hónapban nem változott a Tisza Párt támogatottsága a teljes népességben: továbbra is 35 százalékon áll, míg a Fidesznek egy hajszállal, 29-ről 30 százalékra bővült a tábora a ZRI Závecz Research Intézet november végén végzett közvélemény-kutatása alapján.
A vezető ellenzéki pártnak 2 millió 800 ezer, míg a kormánypártnak 2 millió 400 ezer híve van. A Mi Hazánknak és a Demokratikus Koalíciónak 4–4, a Kétfarkú Kutya Pártnak 3 százalékos a támogatottsága. A pártnélküliek aránya 23 százalék.
A biztos részvételt ígérők és pártot is választók csoportjában a Tisza 47 százalékos, a Fidesznek 38 százaléka van. Előbbi egy százalékpontos csökkenés, utóbbi ugyanekkora növekedés októberhez képest, de ezek a hibahatáron belüli változások. Rajtuk kívül még három pártnál látszik valamelyest a bejutás esélye, és közülük most a Mi Hazánk van ehhez igazán közel: az aktív szavazók körében 5 százalékot ér el. A DK és a Kutya Párt ebben a körben 4–4 százalékon áll.

Megállt a Tisza táborának növekedése
A nyári-őszi időszakban három jelenség figyelhető meg a pártok támogatottságának alakulásában az intézet szerint. Az első, hogy júniustól mostanáig mind a Tisza, mind a Fidesz növelni tudta táborának méretét. A Tisza támogatottsága 32-ről 35 százalékra emelkedett, tehát nagyjából negyedmillió ember csatlakozott az ellenzéki párthoz. A Fidesz tábora is gyarapodott, 26-ról 30 százalékra, azaz nagyjából 300 ezer új támogatót szerzett a kormánypárt az elmúlt szűk fél évben. Ebben az időszakban a biztosan elmenő és pártot választók körében 9–11 százalékpontos előnyt mértek a Tisza javára.
A második sajátosság, hogy három ellenzéki párt továbbra is rendelkezik annyi szimpatizánssal, hogy elképzelhető a parlamentbe jutása. Bár a Mi Hazánknak némileg csökkent a tábora (6-ról 4 százalékra), az adott időszakban összességében mégis ez a párt volt a legerősebb közülük. A DK és a Kétfarkú Kutya Párt tábora állandósult, a választópolgárok 4, illetve 3 százaléka támogatja őket. Az aktív szavazói csoportban a Mi Hazánk egyetlen esetben sem került a bejutási küszöb alá, 5 és 7 százalék közötti eredményeket ért el. A DK többnyire 5 százalékot (most 4-et) kapott ebben az elkötelezett szavazói körben, a Kétfarkú Kutya Párt mindvégig 4 százalékot.
A harmadik jellegzetesség az eddig említetteken kívüli pártok szavazótáborainak megfogyatkozása. Júniusban még összesen 5 százalékot kaptak, mostanra már csak 1 százalékon állnak.
Módszertan
Az adatfelvétel november 23 és 30. között hibrid adatfelvételi módszerrel, telefonos és online kérdezés alkalmazásával készült. A kérdezés során figyelembe vették, hogy az egyes társadalmi-demográfiai csoportokat melyik adatfelvételi módszerrel lehet hatékonyabban elérni. A megkérdezettek száma 1000 fő volt, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik nemi hovatartozás, iskolai végzettség, életkor és településtípus szerint. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A kutatás során kapott adatok 1000 fős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptak volna, ha minden választókorú személyt megkérdeznek az országban.
The post Závecz: A teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál 9 százalékpont a Tisza előnye first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





