Zelenszkij: Amerika nélkül nincs teljes körű biztonsági garancia

Thumbnail for 6346837

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The Guardian brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: vannak olyan hangok, amelyek szerint Európa az amerikaiak nélkül is biztonsági garanciákat kínálhat Ukrajnának, „én azonban mindig azt mondom, hogy ez nem így van, a biztonsági garanciák Amerika nélkül nem igazi biztonsági garanciák”.

Hangsúlyozta: csak az amerikai Patriot légvédelmi rendszer képes megvédeni Ukrajnát minden rakétatípustól. Vannak más, európai rendszerek is, de azok nem nyújtanak maradéktalan védelmet – tette hozzá.

Zelenszkij szerint ez a példa is mutatja, hogy Amerika nélkül nincs teljes körű biztonsági garancia. Az ukrán államfő kijelentette: készen áll a tárgyalásokra, de azt szeretné, ha Ukrajna „az erő pozíciójából” tudna tárgyalni. Hozzátette: vonzó újjáépítési szerződéseket és beruházási koncessziókat készül felajánlani amerikai vállalatoknak, abban a reményben, hogy Donald Trump amerikai elnököt ezzel Ukrajna oldalára állíthatja. Zelenszkij szerint az amerikai támogatás folytatását indokolná az is, hogy Európában Ukrajnának vannak a legnagyobb urániumkészletei, és „nem szolgálná az Egyesült Államok érdekeit”, ha ezek orosz kézre kerülnének, és ha Oroszország ezeket a természeti erőforrásokat esetleg megosztaná Észak-Korával, Iránnal vagy Kínával.

Az ukrán államfő kijelentette: ha rendezési tárgyalások kezdődnek Oroszországgal, ő területcserét ajánlana fel az orosz félnek, feladva a Kurszk körzetében ukrán ellenőrzés alatt tartott térségeket. Hozzátette ugyanakkor: még nem tudja, hogy ennek fejében Ukrajna az orosz megszállás alatt lévő ukrán területek közül melyiket kérné vissza. „Mindegyik térségünk fontos, nincsenek prioritások” – fogalmazott. Emmanuel Macron francia elnök felvetésére, amely szerint tűzszüneti egyezség esetén európai békefenntartó egységek érkezhetnének Ukrajnába, Zelenszkij azt mondta: ha ez biztonsági garanciavállalás részét képezné, és ha a békefenntartó tevékenységben 100-150 ezer európai katona venne részt, akkor ő igent mondana a kezdeményezésre, bár még egy ekkora békefenntartó erő is kisebb lenne, mint a velük szemben álló orosz hadsereg.

The post Zelenszkij: Amerika nélkül nincs teljes körű biztonsági garancia first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest