A 16. század elején Európában az egyeduralkodó katolikus egyház váratlan fenyegetéssel nézett szembe. Egy korábbi Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton radikális reformokra szólította fel az egyházat, nézeteit 95 pontban („tételben”) megfogalmazva tette közzé a wittenbergi vártemplom kapuján. Bár Luther tevékenységét kezdetben nem vették komolyan – őt magát ki is közösítette az egyház –, hamarosan az általa megfogalmazott tételek nem várt támogatásra találtak.

Kezdetét vette a reformáció, amely a nagy egyházszakadás óta talán a legnagyobb kihívást jelentette a katolikus egyház számára. Észak- és Közép-Európa jelentős része az új, protestáns tanok támogatójává vált, bár ennek nem kizárólag hitelvi, hanem politikai okai is voltak. Az egyház hatalma néhány évtized leforgása alatt súlyosan megingott.

Isten dicsőségére

A kezdeti nehézségeket követően azonban III. Pál pápa a tettek mezejére lépett. Elődeivel ellentétben nem csak tétlenül nézte a protestáns tanok terjedését: már 1534-es felszentelését követően megkísérelt egy konklávét összehívni, ám ez ekkor még kudarcba fulladt a potenciális résztvevők (gyakran fegyveres) konfliktusai miatt. Az egyetemes zsinatot a pápa eredetileg 1542. május 22-én hívta össze, ám ez ekkor – újabb konfliktusok miatt – mégsem ült össze. Végül 1545. december 13-án, ünnepélyes körülmények között kezdetét vette a katolikus egyház egyetemes zsinata Tridentben (ma Trento, Olaszország).

A zsinat végül 18 évig tartott nagyobb szünetekkel, a pápa ezzel hívta össze:

Isten dicsőségére és magasztalására, a hit és keresztény vallás fejlesztésére és felemelésére, a tévtanok kiirtására, az egyház békéjére és egységére, a papság és a keresztény nép megjavítására, a keresztény név ellenségeinek megsemmisítésére.

Bár fő célja egyértelműen a reformáció letörése, visszafordítása volt, a tridenti zsinat a katolikus egyház hitelveit is megtárgyalta. A résztvevők pontos száma a mai napig vita tárgya. Megnyitásakor viszonylag kevés püspök volt jelen, mindössze harmincan, a záró dokumentumot viszont 1563-ban már 255 jelenlévő írta alá, a zsinaton részt vevő egyházi személyek kétharmada az itáliai városállamokból származott. Bár hivatalosan a protestáns egyházak képviselőit sem zárták ki, csak kevesen vettek részt, ők is pusztán megfigyelőként.

Jezsuiták és hittani döntések

A korabeli Magyar Királyságot – a kor zavaros politikai viszonyai és az ország megosztottsága miatt – kevesen képviselték. A zsinat záró szakaszára Kolosváry János csanádi és Dudith András knini (tinnini) püspökök utaztak el, I. Ferdinánd király hivatalos követe Draskovics György pécsi püspök volt. A csanádi püspök a zsinat alatt elhunyt, Dudith és Draskovics viszont aktívan részt vettek az üléseken, Draskovics annak záró rendelkezéseit is aláírta. Sajátos ugyanakkor, hogy a zsinat időtartama alatt regnáló három pápa közül egy sem vett részt személyesen: ezt a kitételt V. Károly német-római császár követelte. A pápaság így mindössze legátusokon keresztül képviseltette magát.

A zsinatot a Francia Királyság is bojkottálta a Német-római Császársággal való háborús viszony miatt, és csak a záró ülésen vett részt Charles de Guise francia bíboros. Bár a tridenti zsinat kezdetben a protestánsok felé is próbált nyitni, idővel egyre fontosabb szerepet játszottak menetében a jezsuiták. A pápa által 1540-ben jóváhagyott, Loyolai Ignác által alapított jezsuita rend hamarosan az erőteljes ellenreformáció legfőbb letéteményesévé nőtte ki magát.

A tridenti zsinat célkitűzései két fő csoportra oszthatók: egyrészt a protestantizmus állításainak megcáfolása, ezáltal a vitatott hitelvek pontos meghatározása, másrészt az egyházon belüli fegyelem helyreállítása. Az intézményi struktúrákon belül kétségtelenül jelen lévő korrupció jelentős mértékben hozzájárult a reformáció kibontakozásához. A fő hittani döntések leginkább Luther állításaira adtak választ. Így például a reformátorok tanítása szerint az ember egyedül a hit által igazul meg. Az egyház ezzel szemben kimondta:

Ha valaki azt állítja, hogy az ember saját cselekedetei révén, akár az emberi természet erejével, akár a törvény tanításával, Isten előtt megigazulhat, az legyen kiközösítve.

Luther szerint a hit egyedüli forrása a Szentírás; az egyház ezzel szemben úgy értelmezte, hogy a hit forrásai a Szentírás és a „Szenthagyomány”, az egyház feladata pedig az, hogy ezeket hitelesen őrizze és elmagyarázza: „Senki, aki a Szentírást értelmezi, nem értelmezheti saját belátása szerint, hanem az egyház hagyománya és tanítása szerint, amelynek feladata a hit őrzése.”

Ellenreformáció

A reformátorok közül sokan megkérdőjelezték a hét szentséget, az egyház azonban megerősítette mind a hetet. Az egyik legfontosabb hitelvi vita az úrfelmutatásra vonatkozott: a protestánsok szerint az istentisztelet ezen epizódja mindössze szimbolikus, Krisztus fizikailag nincs jelen a kenyérben és a borban. Az egyház tanítása ezzel szemben leszögezte: „Miután a kenyér és a bor átlényegült Krisztus testévé és vérévé, a mi Urunk Jézus Krisztus valóban, valóságosan és lényegileg jelen van az Oltáriszentségben.”

A két szín alatti (kenyér és bor) áldozást a katolikus egyházon belül is többen támogatták volna, mégsem került egyöntetűen bevezetésre – a protestáns egyházakkal ellentétben. A zsinat megerősítette, hogy a szentmise valóságos áldozat, és nem pusztán emlékezés a kereszthalálra: „A szentmise ugyanazt az áldozatot jeleníti meg, mint a kereszt – de vértelen módon.”

A zsinat ugyanakkor az egyházon belül is jelentős reformintézkedéseket hozott. A klérust megerősítette hatalmában, kihangsúlyozva, hogy a papoknak különleges hatalmuk van:

Csak azoknak van hatalmuk a bűnöket megbocsátani, akiknek az egyházban erre hatalmuk adatott; mert a papság Krisztus szolgálata, aki a bűnök fölötti hatalmat az apostoloknak adta.

A püspököket ugyanakkor kötelezték, hogy saját egyházmegyéjükben lakjanak, és foglalkozzanak a híveikkel. Egyben eltörölték a búcsúcédulák gyakorlatát, amely rengeteg visszaélésre adott lehetőséget. A zsinat sokat tett a papok műveltségének növeléséért is: papi szemináriumokat alapítottak, kiadták a „zsinati katekizmust”, amely összefoglaló tanításként szolgált a papok számára, továbbá bevezettek egy egységes liturgiát, amely mintegy négyszáz évig, a második vatikáni zsinatig érvényben maradt.

A tridenti zsinat több évszázadra meghatározta a katolikus egyház arculatát. Lezárta a középkori egyház korszakát, megteremtette a „katolikus megújulás” feltételeit, és hosszú időre rögzítette a katolikus hitrendszert. Ugyanakkor III. Pál pápa a zsinat célkitűzései közé sorolta az egység helyreállítását is. Ez azonban nem valósult meg, sőt, a tridenti zsinatot követően tovább mélyült a katolikus és a protestáns egyházak közötti szakadék. Napjainkban a tridenti zsinatot tekintjük az ellenreformáció nyitányának, amely az erőszaktól sem visszariadva állította helyre Európa egyes részein a katolikus egyház egyeduralmát.

A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.

The post Zsinattal vágott vissza a Vatikán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu