Lesz magyar játékos a 2026-os dartsvilágbajnokságon, a sportág legnagyobb eseményén, amelyet hagyományosan a londoni Alexandra Palace-ben rendeznek meg.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint az első számú nemzetközi szervezettel, a PDC-vel kötött megállapodás értelmében az év második felében sorra kerülő Hungarian Darts Super League győztese indulási jogot kap a vb-re, írja az MTI.
„Öröm, hogy a PDC-nél látják a hazai darts sport fejlődését, a Hungarian Darts Trophy sikerét, így bizalmat szavaztak nekünk, még a selejtezőtorna lebonyolítása tekintetében is” – fejezte ki örömét Takács Péter, a Hungarian Darts Trophy szervezőjének, a Darts Event Kft-nek az ügyvezetője. Hozzátette: a magyar versenyzők számára komoly motiváció és egyben lehetőséget is kínál a Hungarian Super League, hiszen
minden dartsos álma, hogy egyszer a pályafutása alatt a világbajnokságon, a londoni Alexandra Palace-ban játszhasson mérkőzést.
„Bízunk benne, hogy a magyar játékosoknak jelentős felkészülési lehetőséget ad majd a Hungarian Darts Trophy is, hiszen itt is óriási hangulatban tudnak tábla elé állni, ami komoly mentális kihívás a versenyzők számára” – tette hozzá Takács Péter.
Magyar játékos legutóbb 2008-ban lépett táblához PDC-világbajnokságon, Bezzeg Nándor akkor az első fordulóban kapott ki a holland Vincent van der Voorttól.
A világbajnokságot hagyományosan december közepén kezdik, és az újév első napjaiban ér véget.
The post 2008 óta vártunk erre: újra lesz magyar dartsos a világbajnokságon first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport