2,5 milliárd forintnyi összeget fizettek egy mezért

Thumbnail for 6474489

Hétmillió dollárért (mintegy 2,5 milliárd forint) árverezték el a Los Angeles Lakers egykori sztárjának, Kobe Bryantnek azt a mezét, melyet az NBA karrierje első alapszakasz-mérkőzésén viselt. Sportruházatért ennél többet korábban csak

  • a baseballozó Babe Ruth egyik mezéért (24 millió dollár),
  • Michael Jordannek az 1998-as NBA-döntőn viselt trikójáért (10,1 millió dollár) és az argentin futballzseninek,
  • Diego Maradonának az 1986-os mexikói világbajnokságon hordott mezéért (9,3 millió dollár) fizettek.

A 2020-ben helikopter-szerencsétlenségben elhunyt Kobe Bryant 1996 őszén, 18 évesen mutatkozott be az NBA-ben és újonc-idényében hét találkozón lépett pályára a New York-i Sotheby’s aukciós ház által csütörtökön áruba bocsátott 8-as számmal ellátott trikóban (lásd a képen).

A legendás játékos ezt a mezt viselte első előszezon-mérkőzésén, 1996. október 16-án, illetve első alapszakasz-meccsén is, 1996. november 3-án.

Bryant eddig eladott relikviái közül ezért a ruhadarabért fizették a legtöbbet. A csütörtöki árverésig a 41 évesen elhunyt kosaras 2007/2008-as szezonban viselt és később aláírt meze volt a rekorder 5,85 millió dolláros árral.

The post 2,5 milliárd forintnyi összeget fizettek egy mezért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest