42 évesen visszavonul a svéd kézilabdázás legendája, Kim Andersson

Thumbnail for 6418016

Az 1982-ben született, 42 éves játékos 26 profi év után hagyja abba a játékot, de jelenlegi klubjától nem távolodik el, a továbbiakban Oscar Carlén edző mellett asszisztensként, illetve utánpótlás-menedzserként dolgozik tovább.

Fantasztikus érzés továbbra is a kézilabda közelében lenni, még játékos-pályafutásom után is. Hihetetlenül izgalmas lesz Oscarral, szerintem a liga abszolút legjobb edzőjével dolgozni. Nagyon várom ezt az új kihívást és a lehetőséget

nyilatkozta.

Andersson a svéd Ystads IF csapatában kezdett el kézilabdázni (1999–2001), majd az IK Sävehof következett (2001–2005) – előbbivel egy, utóbbival kettő bajnoki címet szerzett.

23 évesen szerződtette a THW Kiel, ott hat bajnoki cím és öt Német Kupa-elsőség mellett ötször is BL-döntőt játszhatott, háromszor fel is ért Európa csúcsára. 2012 és 2015 között a KIF Kolding Köbenhavn következett két dán bajnoki arannyal, az elmúlt tíz évben pedig hazatérve ismét az Ystadsban szerepelt.

A svéd válogatottban 2001 és 2019 között 240 mérkőzésen lépett pályára és 824 gólt szerzett. A csúcsot a londoni olimpia jelentette, ahol az elődöntőben a magyarokat búcsúztatva végül úgy lett ezüstérmes, hogy csapata a fináléban egy góllal, 22–21-re maradt alul Franciaországgal szemben.

Kapcsolódó
Az odensei kézilabda-igazgató szerint van valami mitikus a Győri ETO-ban

A csapat a hétvégén idegenben győzte le 13 góllal a norvég Storhamart, így a visszavágó előtt már kijelenthető, hogy ott lesz a negyeddöntőben, ahol

The post 42 évesen visszavonul a svéd kézilabdázás legendája, Kim Andersson first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest