Jesper Jensen elgondolkodtató nyilatkozatot adott a Ferencváros kézilabdacsapatának helyzetéről.
A Fradi női együttesének dán edzője a DR Sportennek adott rövid interjút, amiben a budapesti tapasztalatairól kérdezték. A skandináv szakember nem is finomkodott, rögtön azzal kezdte a nyilatkozatát, hogy összehasonlította a dániai élményeivel. Elmondása szerint ez rögtön azzal járt, hogy változnia kellett.
„Meg kellett változtatnom a hozzáállásomat. Itt rendkívül hierarchikus a rendszer. Nagyon nagy a különbség a magas és az alacsony pozíciót betöltők között, és meg kell őrizni a helyünket a hierarchiában” – mesélte az FTC vezetőedzője, aki ezután a játékosokkal kapcsolatban komoly kritikát fogalmazott meg.
A játékosok semmit sem csinálnak maguktól. Inkább azt akarják tudni, mit kell tenniük, mintsem maguk vállaljanak felelősséget a döntésükért. Így nem az ő hibájuk, ha valami rosszul sül el.
Ezt követően arról kérdezték, hogy miért kérte Anna Kristensen és Michala Möller igazolását is, akik nyáron csatlakoznak a zöld-fehérek keretéhez. Jensen pedig itt is világosan foglalt állást: meg akarja változtani a klubkultúrát.
„Azért hoztam el őket, hogy megváltoztassam a klubkultúrát. Persze tehetségesek is, de tehetségből viszonylag sok van a kézilabdában. A lényeg viszont az, hogy milyen emberek! Olyan csapatot akarok építeni, amely abba az irányba húz, amely azt hiszem, számunkra a megfelelő. A dánok rengeteg felelősséget vállalnak, proaktívak a saját fejlődésükben. Nem kell folyamatosan egyesével tanítani őket, ha elindítom őket az útjukon, maguktól is haladnak, fejlődnek. Ez nem így van a magyarok esetében. Ezért szeretnék egy nagy csoportot összeállítani skandináv játékosokból, akik képesek befolyásolni az egész csapatot abban a tekintetben, hogyan gondolkodjanak a kézilabdáról a mindennapokban” – mondta Jesper Jensen.
A Ferencváros harmadik helyen áll a Bajnokok Ligája-csoportjában, míg az NB I-ben tíz győzelemmel és az ETO elleni vereséggel második helyezett.
The post „A játékosok semmit sem csinálnak maguktól, így nem az ő hibájuk, ha valami rosszul sül el” – komoly változást ígért a Fradi kézicsapatának edzője first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





