A magyar bajnoki címvédő keretéből Lukas Jörgensen és Stefan Dodic, a túloldalon Andreas Palicka, Nils Lichtlein és Fabian Wiede hiányzott.
A két együttes legutóbb szeptember 16-án a Bajnokok Ligája csoportkörében találkozott egymással és a veszprémiek 35-29-re nyertek a német fővárosban. Ezúttal három veszprémi góllal kezdődött a meccs, a 12. percben viszont már a Füchse vezetett (7-6), mivel labdaszerzések után jól használta ki az ellenfele üresen hagyott kapuja által kínálkozó lehetőségeket.
8-1-es rohammal húzott el a Berlin
Xavier Pascual Fuertes vezetőedző csapata ekkor védekezésben és támadásban sem emlékeztetett múlt heti önmagára, és egy 8-1-es sorozat végén a 18. percben már 12-7-es előnyben voltak a Bajnokok Ligája-ezüstérmes berliniek.
Tobias Gröndahl és Mathias Gidsel remeklésére ekkor nem volt ellenszer, a cserék azonban jót tettek a Veszprém játékának, így a folytatásban nem nőtt tovább a különbség (19-16).
A második félidő elején már csak egy gól volt a bakonyiak hátránya, majd a meccs kétharmadánál egyenlítettek. Az 53. percben már a negyedik büntetőjüket hagyták ki a veszprémiek, de a berlini Lasse Ludwighoz hasonlóan Emil Nielsen is bravúrosan védett. Kétgólos Füchse-vezetést követően a hajrában megint egyenlített a magyar bajnok, és az utolsó perc is döntetlen állásról kezdődött.
Hat másodperccel a vége előtt jött a győztes gól
Hat másodperccel a vége előtt Nedim Remili belőtte a győztes gólt – ekkor 6-5 után vezetett újra a csapata –, mert bár a németek még időt kértek, de Mathias Gidsel utolsó másodperces lövését Emil Nielsen kivédte.
— One Veszprém (@veszprem_hc) September 27, 2026
Ahmed Hesam nyolc, Ivan Martinovic öt, Hugo Descat és Nedim Remili négy-négy góllal, Emil Nielsen tíz, Mikael Appelgren öt védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Gröndahl és Gidsel is kilenc alkalommal talált be, Lasse Ludwig 14 védéssel zárt.
A két csapat 11. egymás elleni tétmérkőzésén öt berlini siker és egy döntetlen mellett ötödször nyert a Veszprém.
Az idei a 19. férfi klubvilágbajnokság, és a negyedik, amelyen a – 2015-ben és tavaly ezüst-, 2024-ben aranyérmes – Veszprém részt vesz.
Ha már kézilabda: a női válogatott románok elleni vereségéről itt, a dánok Norvégia elleni Eurokupa-sikeréről itt írtunk.
Eredmény, csoportkör, 2. forduló, B csoport:
One Veszprém HC – Füchse Berlin (német) 34-33 (16-19)
lövések/gólok: 56/34, illetve 52/33
gólok hétméteresből: 8/4, illetve 5/4
kiállítások: 10, illetve 14 perc
A további program:
kedd (csoportkör, 3. forduló):
One Veszprém HC – Burgan SC (kuvaiti) 16.45
csütörtök (helyosztók):
a 7. helyért 11.30
az 5. helyért 14.00
a 3. helyért 16.30
döntő 19.00
pénteken játszották, csoportkör, 1. forduló:
One Veszprém HC – al-Ahli SC (egyiptomi) 31-23 (17-10)
csütörtökön játszották, selejtező:
One Veszprém HC – Sydney Uni HC (ausztrál) 45-19 (25-6)
The post A klubvébén is legyőzte a Veszprém a tavalyi BL-döntőst first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





