A kulcspillanatokban higgadt Sinner legyőzte Alcarazt a vb-döntőben

✨

A címvédő Jannik Sinner két játszmában győzött a világelső Carlos Alcaraz ellen a férfi teniszezők torinói ATP-világbajnokságának döntőjében.

A jelenkor két legnagyobb sztárjának a vasárnapi volt a 16. egymás elleni ütközete, előzőleg 10-5-re a spanyol vezetett. Idén hatodik alkalommal és egyben a hatodik döntőben találkoztak – az eddigi ötből háromszor Grand Slam-torna, kettőször pedig ezres besorolású viadal fináléjában –, és az állás 4-1 volt Alcaraz javára. Az idei Grand Slameken testvériesen megosztoztak: az Australian Openen és Wimbledonban Sinner, a Roland Garroson és a US Openen pedig a 22 éves Alcaraz ünnepelhetett.

A 24 esztendős olasz mellett szólt, hogy fedett pályán 30 mérkőzés óta veretlen volt, sorozatban harmadik vb-döntőjére készülhetett, a 2023-as finálé óta még szettet sem veszített, és az elmúlt hetekben Bécsben és Párizsban sem talált legyőzőre. A murciai játékos harmadik világbajnokságán szerepelt, de 2022-ben sérülés miatt visszalépett, tavaly pedig nem jutott túl a csoportkörön.

A vasárnapi meccs első szettje kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, egészen a tizenkettedik játékig nem volt bréklabda, ekkor Alcaraz előtt nyílt lehetőség, hogy lezárja az első szakaszt, de Sinner hárította a játszmalabdát.

Sinner magic to seal the opener ✨

Jaw-dropping end to the first set from the Italian and the home crowd goes WILD#NittoATPFinals pic.twitter.com/SJRbiIel4N

— Tennis TV (@TennisTV) November 16, 2025

Következett a rövidítés, amit a hazai közönség előtt játszó volt világelső megnyert, ezzel hetvenhárom perc elteltével játszmaelőnybe került. A következő felvonásban az első adogatását rögtön elvesztette Sinner, de a hatodik játékban visszavette a spanyol előnyét, brékhátrányból megfordította a szettet és az első mérkőzéslabdáját kihasználva megnyerte a találkozót, ezzel megvédte a világbajnoki címét.

BACK-TO-BACK SINNER ????@janniksin defends his #NittoATPFinals title without dropping a set ‼ pic.twitter.com/jaClBVnVzl

— Tennis TV (@TennisTV) November 16, 2025

Az összecsapás 2 óra 4 percig tartott.

Döntő

Jannik Sinner (olasz, 2.)-Carlos Alcaraz (spanyol, 1.) 7:6 (7-4), 7:5

The post A kulcspillanatokban higgadt Sinner legyőzte Alcarazt a vb-döntőben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest