A magyar kéziszercsapat bruttó egy órán (és nettó öt percen) belül eljutott Houdinitól az űrön át Kapu Tiborig, ehhez csak két gyakorlatot kellett végrehajtani. A tavalyi, kitűnő – Eb-bronzérmet és vb-döntős szereplést hozó – idényre építő válogatott (Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika) biztató előjelekkel készült a frankfurti világbajnokságra, a pódiumedzés is rendben volt, már csupán az előadásnak kellett jól sikerülnie.
Az első, 3 karikával és 2 pár buzogánnyal végrehajtott gyakorlatra – ennek a témája Houdini, a magyar származású szabadulóművész – 24.650 pontot kapott a magyar egység, mely negyedikként fordult az első rotáció után, csupa nagyágyú (Ukrajna, Kína, Olaszország) mögött. A magyar ütőkártya viszont az egész szezonban az űrtémájú 5 labda gyakorlat – az Eb-n ezzel lett 4. a csapat.
Ettől lehetett a magasabb pontot és ideális esetben szerenkénti döntőt várni, persze a 42 csapatos mezőnyben az utóbbi igen nehéz kihívás.
Becsúszott egy hiba, így pontszám magasabb lett ugyan (24.750), de nem jelentősen. A magyar küldöttség megóvta a pontot, ám videózás után a VAR-ítélet is helybenhagyta azt.
Az első csoportot követően az 5. helyre került a magyar válogatott, de jött még kettő. Az első után Ukrajna állt az élen, megelőzve az olimpiai bajnok Kínát, a másodikban az Európa-bajnok spanyolok szétcsaptak, és kiemelkedő színvonalú gyakorlatokkal átvették a vezetést, őket Brazília és Németország követte.
Ekkorra eldőlt, hogy a magyar kéziszercsapat nem juthat be szerenkénti fináléba, a nyitott kérdés az összetett helyezés maradt – no meg az, hogy ki állhat fel a világbajnoki dobogóra és szerzi meg az érmeseknek járó olimpiai kvótát. A spanyolok végül megtartották első helyüket és 1991 óta először nyerték meg a kéziszercsapatok összetett versenyét, az ezüst a címvédő japánoké, a bronz a tavaly ezüstérmes braziloké lett, a magyar válogatott pedig a 16. helyen zárt, és ezzel kvalifikálta magát a jövő évi, bakui vb-re. Ezen 4 további olimpiai kvóta sorsa dől el.
A 8 egyéni és 2 kéziszercsapat-pontszámból összeálló csapatversenyt az eltiltásból visszatért, de még nem saját zászlajuk alatt versenyző oroszok nyerték meg. A világbajnokság vasárnap a magyar érdekeltség nélküli szerenkénti finálékkal zárul.
Ritmikus gimnasztika, világbajnokság
Együttes kéziszercsapat, összetett:
1. Spanyolország 57.450
2. Japán 56.700
3. Brazília 55.500
…16. Magyarország (Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika) 49.400.
Csapatverseny:
1. Oroszország (a Nemzetközi Tornaszövetség zászlaja alatt) 278.300
2. Bulgária 276.050
3. Kína 275.400.
The post A magyar rg-sek Houdinitől az űrön át Kapu Tiborig, és a következő vb-re jutottak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





