Vasárnap a Champagnole és Plateau de Solaison közötti 183,9 kilométer megtétele és hegyi befutó várt a bringásokra 3950 méter szintemelkedéssel. Az összetett első két helyezettje fáradtan várta a szakaszt:
a sárga trikós Pogacart öt, míg a második pozíciót elfoglaló Vingegaard-t hajnali két órakor keltették a doppingellenőrök.
A hazai közönségkedvenc, az összetettben negyedik Paul Seixas az előző nap vette át a vezetést a fiatalok kategóriájában, 19 évesen és 297 naposan a francia körverseny történetének legfiatalabb trikóviselője lett.
Rendkívül gyors iramot hozott az etap eleje, és már a táv derekán összeállt egy 24 fős szökevénycsoport. Ebben ott volt az összetettben kilencedik Tom Pidcock, így őt és társait három percnél nem engedte messzebb a mezőny, az utolsó hegyhez közeledve viszont már csak két perc volt a különbség.
Vingegaard először kénytelen feladni egy háromhetest
Az esélyesek csoportjában Vingegaard egy kanyarban elesett a mexikói Isaac del Toróval együtt, a kétszeres Tour-győztes Vingegaard fájdalmak közepette, felkötött karral szállt be az orvosi autóba és feladta a versenyt. A dán bringás tizedik háromhetes körversenyén először kényszerült idő előtt kiszállni úgy, hogy nyolcszor is az első két hely valamelyikén zárt.
VINGEGAARD ABANDONA EN AMBULANCIA
El danés sufre una caída y se marcha con el brazo en cabestrillo.#TDF2026 #LaCasadelCiclismo pic.twitter.com/xaydngD9mJ
— Eurosport.es (@Eurosport_ES) July 19, 2026
Mivel a mezőny bevárta a bukásból felérőket, három percre nőtt a lemaradása, ez a záró hegy lábáig két és fél percre csökkent az élcsoporthoz képest. A hegymenetben Pogacar a csoport élére állt és tempót diktált mexikói csapattársának, ezt csak az olimpiai bajnok Evenepoel bírta velük. Pogacarék csapattársa, a szökésben lévő Adam Yates rövid időre beállt a csoportjukba, amely valamennyi szökevényt levadászta végül.
A nevető harmadik húzta be a szakaszt
A győzelemért így hárman harcoltak, Del Toro – akinek Pogacar nagylelkűen át akarta adni a szakaszgyőzelem lehetőségét – kétszer is próbálkozott megindulással, ám Evenepoel kitartott, majd megindulva leszakította a mexikóit és megnyerte az etapot Pogacarral a kerekén. A dobogóért harcoló Del Toro jelentőset lépett előre összetettben és átvette a fehér trikót Seixastól.
Eredmények:
15. szakasz, Champagnole-Plateau de Solaison, 183,9 km, hegyi befutó:
1. Remco Evenepoel (belga, Red Bull-BORA-hansgrohe) 4:23:09 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates-XRG) azonos idővel
3. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 6 másodperc hátrány
4. Paul Seixas (francia, Decathlon CMA CGM) 58 másodperc hátrány
5. Florian Lipowitz (német, Red Bull-BORA-hansgrohe) azonos idővel
Az összetett élcsoportja:
1. Pogacar 55:41:31 óra
2. Evenepoel 5:00 perc hátrány
3. Del Toro 5:58 p h.
4. Seixas 6:23 p h.
5. Lipowitz 6:48 p h.
A hétfői szünnap után kedden az Évian-les-Bains és Thonon-les-Bains közötti 26,1 kilométeres egyéni időfutammal kezdődik meg a Tour záró hete. A mezőny összesen 3290,7 kilométert teljesít, amíg jövő hét vasárnap célba ér a párizsi Champs-Elysées-n.
The post A mentőben ért véget a kétszeres Tour-győztes pocsék napja first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





