A Red Bull felnyomta a futamgyőztes Russellt, de nem ért célt az óvás

????

George Russell, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, ám a Red Bull óvást nyújtott be a futam után.

Az osztrák csapat két eset miatt óvott: a verseny hajrájában, a biztonsági autós fázisnál a Red Bull szerint Russell direkt fékezett, hogy ezzel lépre csalja a mögötte érkező Max Verstappent, aki egy pillanatra elé is került,

Two opposing views on this moment between George Russell and Max Verstappen #F1 #CanadianGP pic.twitter.com/nqcypxzjWH

— Formula 1 (@F1) June 15, 2025

a másik esetnél pedig amiatt reklamáltak, hogy a Mercedes pilótája túlságosan lemaradt a biztonsági autó mögött.

„A Red Bull szerint a biztonsági autós fázis alatt a 63-as autó (Russell) szükségtelenül fékezett a hátsó egyenesben a 12-es és 13-as kanyarok között, aminek következtében az őt követő 1-es autó (Verstappen) megelőzte a 63-as autót, majd újra a 63-as autó mögé került, miután a 63-as gyorsított A Red Bull vádja szerint azzal, hogy panaszkodott a rádión amiatt, hogy az 1-es autó megelőzte őt a biztonsági autós fázisban, a 63-as autónak sportszerűtlen szándékai voltak” – idézte a Boxutca a Red Bull óvását.

Az óvást benyújtó csapat kiemelte, hogy Russell a fékezés előtt folyamatosan a visszapillantóját figyelte, vagyis tisztában volt vele, hogy a manővere révén Verstappen elé fog kerülni.

A Mercedes ugyanakkor azzal védekezett, hogy Russell két ok miatt fékezett váratlanul, tartani akarta a távolságot a biztonsági autó mögött, és melegen akarta tartani a gumikat, valamint a féket.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) végül elutasította a Red Bull óvását, és indoklásában ezt írta: „Elfogadjuk a 63-as autó incidensre adott magyarázatát, és megállapítjuk, hogy nem vezetett kiszámíthatatlanul amiatt, ahol és amilyen mértékben fékezett. Nem értünk egyet azzal, hogy az 1-es autó előzésének jelentése a rádión sportszerűtlen magatartásnak számít.”

Russell a győzelmével 136 pontos, és ezzel a negyedik helyen áll Oscar Piastri (198), Lando Norris (176) és Verstappen (155) mögött.

The post A Red Bull felnyomta a futamgyőztes Russellt, de nem ért célt az óvás first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest