A sérült Djokovic nem volt ellenfél Sinnernek, összejött az álomdöntő Wimbledonban

Thumbnail for 6615358

A világelső Jannik Sinner és a címvédő Carlos Alcaraz játssza majd a füvespályás Grand Slam, azaz a wimbledoni tenisztorna vasárnapi döntőjét.

Sinner a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokoviccsal találkozott pénteken, nagy kérdés volt a meccs előtt, hogy a szerb tudja-e vállalni a játékot, ugyanis az előző meccsén elcsúszott, ami után a combját fájlalta, a csütörtöki edzését pedig lemondta. A világelső még a nyolcaddöntőben esett a könyökére a Grigor Dimitrov elleni mérkőzésen – ahol kétszettes hátrányban volt, de a bolgár sérülés miatt feladta a meccset –, MRI-vizsgálaton is volt, a Ben Shelton elleni negyeddöntőben azonban már elég meggyőző játékkal tudott győzni.

Az olasz Djokovic ellen is uralta az első két szettet, míg a 38 éves klasszis mozgásán látszott, hogy nem teljesen egészséges, a gyors irányváltások nehezére estek. Sinner az első két játszmában az első adogatásai után 93 százalékban nyerte meg a labdameneteket és háromszor is brékelte ellenfelét, miközben Djokovic ebben a két felvonásban összesen nyert hat fogadópontot.

A második játszma után ápolták is a szerbet, aki aztán a folytatásban behúzta az első három gémet, sőt labdája is volt a 4-0-s vezetéshez, a 23 éves Sinner azonban összeszedte magát, megnyerte a fontos gémet, majd a következőben brékelte riválisát, így 3-3-nál kiegyenlített.

Sinner innen már nem is engedte ki a kezéből a meccset, a negyedik meccslabdáját értékesítve, három szettben, szűk két óra alatt nyerni tudott és karrierje során először jutott be a wimbledoni döntőbe.

Djokovic 2012-ben veszített legutóbb elődöntőt a füvespályás Grand Slamen. Az ezt megelőző hat döntőben mindig ott volt, négyszer győzni is tudott, úgyhogy egy nagy sorozat szakadt meg Sinner ellen.

A mérkőzés legfontosabb statisztikái.

A címvédő Alcaraz a legszűkebb elitbe kerülhet

Carlos Alcaraz a délutáni meccsen négy szettben verte Taylor Fritzet. A második helyen kiemelt spanyol sztár a második szett harmadik játékában veszített először pontot az első adogatása után, miközben a londoni hőségben többen rosszul lettek a nézőtéren, egy ízben az ötödik kiemelt Fritz küldött ki a tribünre vizespalackot. A felvezető tornák közül Stuttgartban és Eastbourne-ben is győztes amerikai csak a második játszmában tudott a favorit fölé kerekedni, és a 2 óra 51 perces csata végén lemaradt élete első GS-döntőjéről.

A 22 éves Alcaraz egymást követő harmadik wimbledoni tornagyőzelmére hajt – Londonban immár sorozatban 20 győzelemnél tart –, a hatodik Grand Slam-fináléjára készülhet, és összességében 24 meccs óta veretlen.

Az eddigi öt GS-döntőjéből mindet megnyerte.

A füves pályás Grand Slam-tornán három vagy annál több trófeával csak Björn Borg, Pete Sampras, Roger Federer és Djokovic büszkélkedhet az open érában, azaz a profik 1968-as beengedése óta.

A mérkőzés legfontosabb statisztikái.

The post A sérült Djokovic nem volt ellenfél Sinnernek, összejött az álomdöntő Wimbledonban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest