A szinkronúszás miatt furcsa helyzetbe kerülhet a vízilabda a 2028-as olimpián

Thumbnail for 5819581

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis a Vlv.hu-nak nyilatkozva elmondta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság érthető módon helyezi előtérbe a fenntarthatóság és a költséghatékonyság kérdését, így a szinkronúszás és a vízilabda versenyeit ugyanabban a létesítményben bonyolítják le. Azonban a szinkronúszás programja hét napig tart, a női és férfi vízilabdatorna 16 napot vesz igénybe.

„Első látásra megállapítható, hogy azonos helyszínen ezek így nem rendezhetők meg. A szervezők elkezdték keresni a megoldást, s az első ötlet természetesen az volt, hogy miként lehetne a vízilabdatornák programját lerövidíteni. Kézenfekvő problémamegoldásnak tűnik a részt vevő csapatok számának csökkentése” – mondta, hozzátéve, hogy a World Aquatics képviseletében az első pillanattól kezdve azt az álláspontot képviselték, hogy a csapatok száma ne csökkenjen.

Jelen pillanatban annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy a férfi szakág 12 csapatos tornájának lebonyolítási rendje átalakul

– mondta.

Így kétszer hatos csoport helyett négy hármas csoportot sorsolnak, a harmadik helyezettek kiesnek, onnantól negyeddöntők, elődöntők és döntők következnek. Az olimpiai bajnoki címhez eddig 8 mérkőzést kellett lejátszani, a változtatás után ötöt kell.

A probléma azonban így sem oldódik még meg, mert hiába csökkenne négy nappal a program, így sem férne bele.

A végső döntés a szervező bizottság, a World Aquatics és a NOB közösen hozza meg – csak még azt nem tudni, mikor.

The post A szinkronúszás miatt furcsa helyzetbe kerülhet a vízilabda a 2028-as olimpián first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest