2009 óta először vereséggel kezdte a Bajnokok Ligája-szezont a Veszprém kézilabdacsapata, amely úgy kapott ki 32-28-ra a dán Aalborg otthonában, hogy egyszer sem vezetett a mérkőzésen. Xavi Pascual, a magyar bajnok vezetőedzője azt mondta, bár a kezdetektől harcolt a Veszprém, mégsem tudta felvenni a ritmust.
„ Az első félidőben több lövést is elhibáztunk, könnyű helyzeteket a vonalról – és ez büntetett minket. Négy-öt ilyen tiszta helyzetet is elhibáztunk. A csapat azonban küzdött. Védekezésben a kezdésnél gondjaink voltak Arnoldsen és Hoxer ellen is: leütköztük őket, de nem voltunk elég agresszívek.
A második félidőt jól kezdtük, de ismét ugyanaz történt: rengeteg lövést hibáztunk, és kulcspillanatokban buta pontatlanságokat követtünk el a passzoknál – eladtuk vagy elrontottuk őket.
Ez pedig sajnos már elég volt ahhoz, hogy eldőljön a meccs. Úgy gondolom, az Aalborg megérdemelte a győzelmet” – értékelte a meccset a spanyol szakember.
A mérkőzés összefoglalója:
A csapatkapitány, Jehia el-Dera hosszú idő után tért vissza a pályára, tavaly októberi térdsérülése után ugyanis először játszott tétmérkőzést. Az egyiptomi játékos, aki egy gólt szerzett Dániában, Pascualhoz hasonlóan a küzdőszellemet emelte ki, de megjegyezte, túl sokat hibáztak ahhoz, hogy egy ilyen rangadót megnyerjenek.
„A topcsapatok ellen végül mindig az nyer, amelyik kevesebb hibát követ el. De, ez még mindig egy hosszú út kezdete, ez csak a Bajnokok Ligája első meccse volt.
Néha a vereség nagyon fontos tud lenni, mert tanulhatunk belőle, fejlődhetünk és jobbá válhatunk általa. Most már tudjuk, mik a hiányosságaink, és tudjuk, min kell dolgoznunk.
Holnaptól még inkább teljes erőbedobással készülünk! Az álmunk sokkal nagyobb, mint egyetlen mérkőzés, mi pedig sokkal jobb csapat vagyunk annál, hogy itt megálljunk – biztosan erősebben fogunk visszatérni” – idézi a csapatkapitányt a klubhonlap.
The post A Veszprém csapatkapitánya a vesztes BL-rajtról: Néha a vereség is nagyon fontos tud lenni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport