Albek Anna bátyja az osztrák kéziválogatott vb-keretébe kapott meghívást

Thumbnail for 6263288

A zentai születésű 25 éves balátlövő Adán kezdett kézilabdázni, majd a Nemzeti Kézilabda Akadémiára került, 2017 óta pedig a HSG Holding Graz csapatát erősíti. Magyar állampolgársággal is rendelkezik, korábban a magyar juniorválogatottban is pályára lépett.

Az osztrák állampolgárságot idén tavasszal kapta meg, az ország felnőtt válogatottjában pedig november elején mutatkozott be.



Ales Pajovic szövetségi kapitány pénteken hirdette ki a nemzeti csapat 18 fős keretét, amelynek tagja a Szeged balszélsője, Sebastian Frimmel is.

Az osztrák szövetség honlapján külön kiemelte, hogy novemberben kimondottan elégedett volt Albek teljesítményével, és védekezésben sokat segíthet a válogatottnak.

Az osztrákok január 2-án kezdik a felkészülést a 14-én kezdődő norvég-horvát közös rendezésű világbajnokságra, majd január 8-10-én Plockban a házigazda Lengyelországgal, Tunéziával és Japánnal játszanak edzőmérkőzést. Pajovic a felkészülési tornát követően szűkíti 16 fősre keretét.

A vb csoportkörében Kuvaittal, Katarral és az Európa-bajnok Franciaországgal találkoznak Porecben. Céljuk a középdöntőbe jutás, amihez az első három között kell végezniük.



Albek József húga, a 36-szoros magyar válogatott Albek Anna – a Mosonmagyaróvár jobbátlövője – sérülés miatt nem szerepelt a múlt vasárnap zárult, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, amelyen a magyar válogatott bronzérmet nyert.

Az osztrák válogatott 18 fős kerete

Kapusok: Constantin Möstl (TBV Lemgo), Florian Kaiper (HC Linz AG), Léon Mineur (HC Fivers WAT Margareten)
Balszélsők: Eric Dambock (HSC Kreuzlingen), Sebastian Frimmel (Pick Szeged)
Balátlövők: Albek József (HSG Graz), Nemanja Belos (HSG Graz), Lukas Hutecek (TBV Lemgo)
Irányító: Elias Kofler (VfL Postdam)
Jobbátlövők: Janko Bozovic (Khitan Sporting Club), Marcus Mahr (Bregenz HB), Michael Miskovez (Sparkasse Schwaz Handball Tirol), Boris Zickovic (al-Qurain)
Jobbszélsők: Franko Lastro (Frisch Göppingen), Jakob Nigg (HC Fivers Margeten)
Beállósok: Lukas Herburger (Füsche Berlin), Lukas Schweighofer (HSG Graz), Tobias Wagner (HC Erlangen)

The post Albek Anna bátyja az osztrák kéziválogatott vb-keretébe kapott meghívást first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest