A csapat a hétvégén idegenben győzte le 13 góllal a norvég Storhamart, így a visszavágó előtt már kijelenthető, hogy ott lesz a negyeddöntőben, ahol az FTC vár rá.
Ami a játékos számára ijesztő lehet, hogy a pályafutása során már három keresztszalag-sérülésen ment keresztül, de az Odense sportigazgatója, Trine Nielsen szerint varázslatos utat járt be az elmúlt öt év alatt.
„A sérüléstörténete miatt nem kellene ott lennie, ahol van. Ugyanakkor hihetetlenül boldog és büszke vagyok arra, amit elért. A keresztszalag-sérülései után nyújtott játéka miatt most már csak arról kell beszélnünk, hogy milyen fantasztikus kézilabdázó” – idézte a Dániasport.
Nielsen úgy véli, a játékos öt év hűséges szolgálat után megérdemelte a váltást.
Van valami mitikus a Győri ETO-ban. Minden játékos úgy nőtt fel, hogy az ETO -ban játszani a lehető a legnagyobb dolog, így amikor megkapják a lehetőséget, azt méltányolni kell
– mondta.
Elver nagyon hálás a klubnak, hogy a nehéz időszakban kitartott mellette, szerinte nem sok helyen cselekedték volna meg ezt.
„Szomorú, hogy el kell mennem innen, mert szeretek Odensében játszani. De úgy éreztem, hogy az a helyes, ha valami mást is kipróbálok.”
The post Az odensei kézilabda-igazgató szerint van valami mitikus a Győri ETO-ban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport