Dánia egyértelműen 1993 és 2004 között élte fénykorát: három olimpiát (1996, 2000, 2004), három Európa-bajnokságot (1994, 1996, 2002) és egy világbajnokságot (1997) nyert, mellette bezsákolt egy-egy vb-ezüstöt (1993) és -bronzot (1995) és két Eb-második helyet (1998, 2004) is.
A válogatott már a korai világbajnokságokon is részt vett, 1962-ben második lett, de aztán a nyolcvanas évekre eltűnt: olimpián addig sem járt, de egymás után három vébét is kihagyott. Pontosabban egy szinttel lejjebb, a B világbajnokságon játszott, de lassan ott is a kiesés ellen küzdött, ami érthetően nem dobta fel a hazai közeget.
Nem jöttek a szponzorok, a szövetség (DHF) pedig azon gondolkodott, hogy feloszlatja a női válogatottat. A vészhelyzetet az utolsó pillanatban sikerült elhárítani, amikor a Höjgaard & Schultz építőipari cég jelentkezett főtámogatóként.
Az pedig, hogy visszakapaszkodott a világelitbe a dán női kézilabda, egy lelkes fiatal edzőnek és egy zseniális tinédzsernek volt köszönhető.
Semmiből épülő csodacsapat
1985 nyarán a DHF elittanfolyamot tartott edzőknek, és azon részt vett a Virum-Sorgenfri férficsapatának fiatal szakvezetője, a mindössze 27 éves Ulrik Wilbek, aki rendkívül lelkesen és agilisan vetette bele magát a munkába. Látott fantáziát a fiatalokban, és bár férficsapatnál dolgozott, mégis ő kapott felkérést a junior női válogatott irányítására.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonHåndboldkvinderne (@haandboldkvinderne) által megosztott bejegyzés
A feladat nagy volt, 1987-ben ugyanis Dánia rendezte a korosztályos vébét, így Wilbeknek nem volt sok ideje. Csomó fiatal, villámgyors, mozgékony és labdával is kifejezetten ügyes játékost szedett össze, így került a kezei alá a későbbi klasszis Vivi Kjaersgaard, Janne Kolling, Maybrit Nielsen vagy éppen a kapus, Susanne Munk Lauritsen, aki később Wilbek felesége lett.
Az 1987-es junior vébé mindent felforgatott a dán kézilabdában, a válogatott ugyanis nagy menetelésbe kezdett: a Dél-Korea és Norvégia elleni kiélezett meccsek megnyerése sok jót ígért, ugyan becsúszott egy franciák elleni vereség, de így is döntőig menetelt a csapat. Bár ott nagyon sima, 24-15-ös vereséget szenvedett a Szovjetuniótól, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen volt.
Szinte megismételhetetlen bravúr, hogy a csapatból 14 (!) játékos is szerepelt később a felnőtt válogatottban.
A keretben volt három 1969-es születésű játékos is: Conny Hamann, Gitte Madsen, illetve Anja Andersen. A fiatal generáció teljesen új megközelítéssel fordult a kézilabdázáshoz, így nem véletlen, hogy Ole Eliasent 1991-ben Wilbek váltotta a szövetségi kapitányi poszton, és az első világversenye, az 1993-as világbajnokság kirobbanó sikert hozott.
A csapat – éppen egy magyarok elleni 18-15-ös sikerrel nyitva – a döntőig menetelt, ahol hosszabbításban szenvedett vereséget a németektől. Anja Andersen 40 találattal a góllövőlista 5. helyén zárt.
A dánoknak siker, a magyaroknak csalás
Ilyen előzmények után jött az 1994-es németországi Európa-bajnokság, ahol kimondva, kimondatlanul az esélyesek között tartották számon a csapatot. Nem véletlenül, a csoportkört veretlenül vettét, legyőzték Norvégiát, Horvátországot, Svédországot, Ausztriát és Ukrajnát, így bejutottak az elődöntőbe, ahol a másik ág második helyezettje, Magyarország várt rájuk.
The post Azóta sem akadt olyan kézilabdázó, mint Anja Andersen – harminc éve nyerte első világversenyét a dán női válogatott first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
