Azt hitte, már megnyerte a meccset a teniszező, végül kiejtője gúnyolódott rajta

Marozsán Fábián

Elképesztő körülmények között esett ki az ausztrál nyílt bajnokság selejtezőjéből Sebastian Ofner.

Az osztrák játékos elképesztően szoros meccset játszott az amerikai Nishesh Basavareddyvel, az első játszmát 6–4-re nyerte, a másodikat viszont ugyanilyen arányban elveszítette. A mindent eldöntő szettben rövidítésig gyötörték egymást a teniszezők, amiben Ofner 7–1-re elhúzott.

A hetedik pontja után ünnepelni kezdett, és már sétált a hálóhoz, fogadni riválisa gratulációját, amikor hirtelen rájött, hogy hibázott, mert a döntő játszmában nem a szokásos hét, hanem tíz pontig tart a tie-break.

Ettől aztán Ofner teljesen szétesett fejben, Basavareddy villámgyorsan visszajött, és végül 13–11-gyel kiejtette az osztrákot. Az amerikai úgy ünnepelt, hogy mindkét kezét a torka köré fonta, mintha fuldokolna. Az amerikai sportokban gyakran használják ezt a gesztust játékosok és csapatok gúnyolására, ami arra utal, hogy a döntő pillanatban kiengedték a kezükből a győzelmet.

When your brain calls match point before the umpire does… pic.twitter.com/r1i49K1k2V

— #AusOpen (@AustralianOpen) January 14, 2026

Ofner ezek után alighanem egy életre megjegyezte, hogy ilyen esetben mi a szabály.

Kapcsolódó
A világ egyik legjobb teniszezője szettet se tudott nyerni Marozsán Fábián ellen

Egy bréklabdája volt a világranglista 13. helyezettjének, de azt se használta ki.

The post Azt hitte, már megnyerte a meccset a teniszező, végül kiejtője gúnyolódott rajta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest