Bánhidi összefejelt ellenfelével, megszédült, végül az aranyérem mindenért kárpótolta

Thumbnail for 6454693

A válogatott beállós a második félidő második felében összefejelt Ludovic Fabregasszal, a földön maradt, majd le kellett támogatni a pályáról, de később visszatért és újabb gólokkal segítette csapatát, végül öt találattal zárt.

„Ott egy kicsit megszédültem, nem is emlékszem pontosan, mi történt. Összességében jól vagyok, sőt, miután lefújták a meccset, még jobban lettem, mert a nyakunkba akasztották az aranyérmet. Ez plusz energiát és erőt ad az este hátralévő részére” – nyilatkozta az MTI-nek.


10 fotó

A Szeged úgy győzte le nagy riválisát, hogy mindössze egyszer volt hátrányban, 1-0-nál. A bakonyiak az 53. percben egyenlítettek, de a vezetést nem tudták átvenni. A beálló szerint ezt a meccset csak úgy lehetett megnyerni, hogy hatvan percen keresztül a saját játékukra összpontosítottak, mentálisan nagyon erősnek kellett maradniuk, és pontosan kézilabdázni támadásban, mert a Veszprémnek nagyon gyors indításai vannak, és hamar megbosszulja az eladott labdákat.

„A két irányítónk nagyon jól kontrollálta a mérkőzést, le a kalappal előttük. Nem voltak nagyobb hullámvölgyeink, kisebbek igen, de ezeken mindig túl tudtunk lendülni, ennek is kulcsszerepe volt” – vélekedett.

Úgy véli, a azzal, hogy a BL rájátszásának első fordulójában előbb otthon 31-30-ra kikaptak a Paris Saint-Germaintől, majd idegenben egy félelmetes mérkőzésen 35-25-re nyertek és kiharcolták a negyeddöntőbe jutást, azzal valami elindult.

„Ezt nem szeretnénk megállítani. Ezen az úton kell továbbmennünk, mert ez az igazi arcunk, még akkor is, ha voltak hullámvölgyek az elmúlt időszakban, amelyeknek nem tudjuk az okát. Nagyon sokat beszélgettünk róla, de nem tudok mondani egy dolgot, ami miatt kikaptunk, vagy ami probléma lehetett” – vélekedett Bánhidi.

Hozzáfűzte, a hangulat nagyon jó a csapatnál, az edzések kiválóak, ezért sem tudta mire vélni a vereségeket, de ezúttal is megmutatták, mire képesek.

A Veszprém és a Szeged legközelebb pénteken este találkozik egymással a bajnoki alapszakaszban, a bakonyi városban, de a beállós azt mondta, egyelőre nem szeretne ennyire előre tekinteni.

Most még nem akarok kézilabdára gondolni, most a szezon első nagy célját teljesítettünk, úgyhogy egyelőre csak a ma estére szeretnék fókuszálni, aztán a jövő héttől lehet figyelni a veszprémi meccsre

– jegyezte meg.

Kapcsolódó
„Mindig ott leszünk, mint az idegesítő kistesó” – a Szeged kéziedzője a Veszprém elleni kupadöntőről

Michael Apelgren szerint az volt a kulcs, hogy nem hagyták, hogy átszaladjanak rajtuk.

The post Bánhidi összefejelt ellenfelével, megszédült, végül az aranyérem mindenért kárpótolta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest