Bardóczky Kornél: Lassítás nélkül, frontálisan jött belém

Alkoholt fogyasztott az a sofőr, aki csütörtökön frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányának, Bardóczky Kornél autójával.

Az eset után a szövetség azt közölte, „a kiérkező mentők és tűzoltók szerint csodával határos, hogy a saját lábán tudott kiszállni a gépjárművéből.

A korábbi kiváló teniszezőt a Nemzeti Sport szombaton, a kórház elhagyása után kérdezte az átélt karambol körülményeiről.

Nagyon gyorsan történt minden. Csak haladtam a saját sávomban, láttam, hogy jön szemből egy autó, de eleinte nem történt semmi különleges. Amikor már eléggé közeledtünk egymáshoz, akkor kezdett a másik sofőr átjönni az én sávomba. Arra még pont volt időm, hogy padlóféket nyomjak, ő viszont lassítás nélkül, frontálisan jött belém.

– mesélte Bardóczky.

Hozzátette, örül, hogy ennyivel megúszta, még ha hosszú, többhetes folyamat is lesz, mire teljesen meggyógyul.

Azon leszek, hogy mindenképpen a csapattal lehessek Tatabányán!

– tette hozzá célozva arra, hogy a magyar férfi Davis-kupa-csapat február 7-8-án az Egyesült Államok csapatát fogadja Tatabányán, salakpályán. Történelmi mérkőzés lesz, mivel a magyar csapat először játszik hazai pályán a Davis-kupa alapító, egyben eredmény szempontjából legsikeresebb nemzete ellen, amellyel szemben még akkor is nehéz lesz elérni a célt, a Final 8-ba jutást, ha éppenséggel az amerikai férfitenisz nem a legszebb napjait éli.

The post Bardóczky Kornél: Lassítás nélkül, frontálisan jött belém first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest