Begyötörte egyetlen vb-gólját, de kiesett a női jégkorong-válogatott

Thumbnail for 6455379

Pat Cortina szövetségi kapitány válogatottját a februári olimpiai selejtezőtorna utolsó játéknapján éppen Németország fosztotta meg a továbbjutástól, ezért a visszavágás lehetősége is motiválhatta a játékosokat, írta tudósításában az MTI.

Az első harmadban a csapat emberhátrányos védekezése remekül működött, a támadójáték azonban továbbra sem volt hatékony, még emberelőnyben sem. Gól egyik oldalon sem született, a második játékrész nyolcadik percében viszont a németek létszámfölényben betaláltak (1–0).

Végre, 216 perc után, megtört a jég, ugyanis Seregély Mira passza után a kapu mögött helyezkedő Kreisz Emma visszakanyarodva, a kapus lábai között a hálóba húzta a korongot (1–1).

A második harmadban még több volt a játékmegszakítás, mint az első felvonásban. A harmadikban egyre nagyobb fölényben hokiztak a németek, a 46. percben Katarina Jobst-Smith nagy góllal ismét előnyhöz juttatta őket (2–1), kisvártatva pedig Laura Kluge találata eldöntötte a meccset (3–1).

Kapusának lecserélésével és létszámfölényes játékkal próbálkozott Pat Cortina, de Hadraschek az üresen hagyott hálóba talált, ezzel beállította a 4–1-es végeredményt.


9 fotó

A magyarok csütörtökön Svédországtól és pénteken Japántól egyaránt 2–0-ra, vasárnap Norvégiától 3–0-ra kaptak ki, így már csak matematikai esélyük volt a bennmaradás kiharcolására.

Jégkorong, női vb, B csoport, 6. játéknap

Németország – Magyarország 4–1 (0-0, 1–1, 3–0)
gól: Hadraschek (28., 59.), Jobst-Smith (46.), Kluge (50.), illetve Kreisz (37.)

A csoport állása:
1. Svédország 9 pont/3 mérkőzés
2. Németország 6/3 (11–8)
3. Japán 6/3 (7–4)
4. Norvégia 3/3
5. Magyarország 0/4

Az ötös csoportból a két utolsó kiesik, a legjobb három pedig a negyeddöntőben folytatja szereplését a kanadai, amerikai, cseh, finn, svájci ötössel együtt.

Kapcsolódó
Harmadjára sem sikerült gólt lőni, őrült mázli kell, hogy ne essen ki a női hokiválogatott

Rengeteg lövéssel próbálkozott a magyar csapat, de semmi se akart bemenni.

The post Begyötörte egyetlen vb-gólját, de kiesett a női jégkorong-válogatott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest