Bemutatkozott felnőtt tornán a kézilabda Lamine Yamalja

Spanyolország a vártnál szorosabban, de így is végig vezetve győzött 29–27-re Szerbia ellen a férfi kézilabda Európa-bajnokság első játéknapján. A mérkőzés nemcsak azért volt kiemelt fontosságú az országnak, mert ezzel elkezdődött a torna, hanem mert izgatottan várták Marcos Fis Ballester bemutatkozását a felnőttek között.

A 18 éves jobbátlövő a BM Granollers neveltje, és egyike a négy újoncnak, akik bekerültek az Eb-keretbe. Ez nagy szó a spanyoloknál, hiszen a 21. században igen termékeny volt a csapat világversenyeken:

  • összejött két-két világ-, illetve Európa-bajnoki aranyérem (2005, 2013, illetve 2018, 2020),
  • emellett négy olimpiai bronzérem (2000, 2008, 2020, 2021),
  • míg 2022-ben a magyarországi Eb-n másodikak lettek a svédek mögött, a 2023-as vébén pedig harmadik helyen zártak.

Visszaesés persze tapasztalható, a legutóbbi Európa-bajnokságon 13., a legutóbbi vébén pedig csak 18. helyen zárt Spanyolország, de ez a hirtelen hullámvölgy sem vesz el a 18 éves Fis érdemeiből semmit, aki beverekedte magát a csapatba.

A kézilabda Lamine Yamalja

Ahogy a futballban, úgy a kézilabdában is imádnak egy tehetséges játékost más világhírű sportolóhoz hasonlítani. Fis azonban több szempontból is hihetetlenül hasonlít a Barcelona sztárjához, Lamine Yamalhoz. A fizimiskájuk és koruk mellett ugyanis a kézilabdázó is a pálya jobb oldalán helyezkedik, főleg a támadásokban kap szerepet, ráadásul balkezesként befelé cselezve igyekszik lőni. Külalakja mellett ezért a stílusa is hasonló.

Yamallal ellentétben azonban Fisnek nem afrikai felmenői vannak, hanem kubai, ugyanis az édesapja Julio Fis. A korábbi átlövő kubai válogatott is volt, mielőtt a kilencvenes években átköltözött Spanyolországba, sőt 2005-ben már az európai országot képviselte. Később a 2006-os Bajnokok Ligáját is megnyerte a Ciudad Real játékosaként, így aztán igazán szép pályafutást tudhat magáénak.

Fia is hasonlóan jó úton van. Marcos Fis elképesztően jól cselez, nagyon bátran vállalkozik egy az egy elleni játékra és lövésre is. Hihetetlen tempóban termelte a gólokat a tavalyi U19-es világbajnokságon is. A negyeddöntőben a házigazda Egyiptom ellen végig hátrányban voltak a spanyolok, de Fis elképesztő volt, a hajrában úgy szórt öt gólt az afrikaiaknak, hogy előtte 50 perc alatt nyolcig jutott már. Spanyolország végül ezüstérmes lett, az ifjú jobbátlövő pedig 84 góllal zárt, de megválasztották a világbajnokság legértékesebb játékosának.

Mohamed Tageldin / Middle East Images / Middle East Images via AFP Marcos Fis Ballester az MVP-nek, vagyis a legértékesebb játékosnak járó díjjal.

Hogy sikerült a bemutatkozás?

Fis egyik legnagyobb erénye, hogy rendkívüli a helyzetkihasználása. Az U19-es vébén jóval 80 százalék fölött értékesítette a helyzeteit, pedig nem fukarkodott a lövésekkel. Ebből adott egy kis ízelítőt Szerbia ellen is, amely ellen már az első félidőben lehetőséghez jutott. Nem szeppent meg, előbb gólt dobott betöréstől, majd kiszorított szögből is, végül pedig egy harmadik gólt is bevarázsolt, vagyis 3/3-as mutatóval zárta a bemutatkozó meccsét.

Még jobban játszott, mint vártam! Még nagyon fiatal, és sokat kell tanulnia, de biztosan olyan játékos, aki a jövőben sok örömöt fog szerezni nekünk

– idézte a dán TV 2 Alex Dujshebaevet, Fis csapattársát.

18 year old Marcos Fis making a splash for Spain.

A new star in the making pic.twitter.com/AdNs5ivs49

— (Un)informed Handball Hour (@HandballHour) January 15, 2026

A stúdióban ülő Claus Möller Jakobsen még nála is lelkesebben ecsetelte, hogy milyen tehetség bukkant fel Spanyolországban.

„Irgalmatlanul gyors, és hihetetlenül dinamikusan játszik. Először az U19-es világbajnokságon láttam másfél éve, ahol felfelé lógott ki a válogatottból. Azóta lehiggadt egy kicsit, nyugodtabb lett a játéka. Mindkét oldalon tud játszani, sokoldalú játékos” – elemezte az átlövő játékát a dán szakértő.

A spanyol sajtó ódákat zengett Jordi Ribera szövetségi kapitányról is, aki bátran bedobta a rutintalan játékosát a mély vízbe. Fis viszont bátor játékkal hálálta meg, nem remegett meg a keze nehéz helyzetekben sem, remekül sült el a bemutatkozása. Nem lenne meglepő, ha az egész torna során kiemelt figyelmet kapna a teljesítménye.

The post Bemutatkozott felnőtt tornán a kézilabda Lamine Yamalja first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest