A 35 éves sportoló 2018-ban nagy meglepetésre lett világbajnok, és éppen ez a siker, és az azzal járó felhajtás túlságosan is megváltoztatta az életét.
Depresszió lett rajta úrrá, és a mentális problémákon csak a gyógyszeres kezelés segített. Betegségéről tavaly már beszélt, akkor hosszan tartó szenvedésként írta le a vele történteket.
Most azt mondta, döntésre szánta el magát, és az idei torna előtt abbahagyta a tabletták szedését azok rá gyakorolt hatása miatt.
„Úgy gondoltam, jobb megbarátkozni azzal a személlyel, aki bennem van, semmint megpróbálni kizárni” – nyilatkozta.
Ha így érzel, akkor beszélned kell róla, különben felemészt. Korábban gyakran lehangoltnak éreztem magam, most azonban remekül vagyok.
Crossnak a közelmúltban más problémái is adódtak, a nyereménypénz kezelésére alapított cége (Rob Cross Darts Limited) adótartozásokat halmozott fel.
Ahogy tavaly júniusban kiderült, több mint 450 ezer font (körülbelül 533 ezer euró) hátralékkal rendelkezik.
The post Bevallott egy nagy titkot a 2018-as darts-vb győztese first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





