Biztosan Eb-érmet nyer a párizsi olimpia botrányba keveredő magyar bokszoló

Az olimpiai ötödik helyezett magyar sportoló a svájci Anna Jenni felett aratott pontozásos sikerét követően kedden a lett Beatrise Rozentaléval csapott össze a negyeddöntőben. A magyar bokszoló szombaton saját bevallása szerint kicsit nehezen lendült bele, a meccse harmadik menetére viszont egyértelművé tette fölényét, végül egyhangú pontozással, simán győzött.

Nem állok itt meg, hiszen az aranyéremért jöttem. Hála istennek ez a mérkőzés már jobban ment, mint az első, bízom benne, hogy a következő még jobb lesz. Egy ismertebb lány lesz az ellenfelem az elődöntőben, készülünk rá és bízom benne, hogy holnap is hasonlóképpen hagyom el a ringet

– idézte az MTI cikke Hámorit, aki szerda délután Kinga Krówkával csap össze a döntőért.

A lengyel ökölvívó rendkívül kiélezett küzdelmet vívott kedden a szlovák Tamara Kubalovával, akit 3-2-es megosztott pontozással búcsúztatott. Hámori a magyar küldöttség második érmese Szira Zsófia után, aki vasárnap a 80 kilogrammos mezőny elődöntőjébe jutott be.

Már háta mögött az olimpiai botrány

Hámori Luca egyhangú pontozással kikapott az algériai Iman Heliftől a párizsi olimpiai női ökölvívótornájának negyeddöntőjében, így az ötödik helyen zárta a tornát. A 2024-es bokszmeccs túlmutatott egy átlagos összecsapáson, miután Helif szereplése nemzetközi botrányt okozott, tavaly ugyanis kizárták a világbajnokságról a megengedettnél magasabb tesztoszteronszintje miatt.

A mérkőzés előtt Hámori nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, amelyben meglehetősen rázósan fogalmazott az ügy kapcsán:

Elindult a híresztelés, hogy ő fiú, két éve el is tiltották a világbajnokságon, amin nem lepődtem meg, mert kinézetre és alkatra is nagyon fiús. Ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány.

Ez olaj volt a tűzre, a magyar szövetség is felháborítónak nevezte Helif indulását és komoly figyelmet kapott ez a mérkőzés. A történtek dacára nagyon sportszerű meccset vívott az algériaival, aki pontozással legyőzte, de összeölelkeztek a gongszó után.

The post Biztosan Eb-érmet nyer a párizsi olimpia botrányba keveredő magyar bokszoló first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest