BL: „A Bayern a katasztrófa szélére sodorta a Real Madridot”

A Bayern München 2-1-re nyert Madridban a Real ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ezzel nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé. A spanyol sajtó értékeléseiben elismerte, hogy jobb volt a német rekordbajnok, ám nem látják kilátástalannak a Real sorsát sem.

Az El Mundo Deportivo szerint „A Bayern München sikerrel rohanta le a Santiago Bernabéut, míg a Real Madrid végig azt tette, amit tudott, és amit mindig is tesz: gyors átmenetekkel kereste azokat a területeket, ahova Vinicius és Mbappé befuthatott. Bár végig a németek domináltak, mégsem tudták teljesen eldönteni a továbbjutás kérdését. A Real így egy olyan vereséget szenvedett el, ami lehetővé teszi számukra, hogy tovább álmodjanak, mert a visszavágón lehetőségük marad bemutatni a korábban már párszor elsütött óriási fordításukat.”

A Marca úgy értékelt, hogy „A Bayern rákényszerítette ellenfelére a játékstílusát, a támadóerejét és a futballját a Santiago Bernabéuban, de Mbappénak mégis sikerült reménysugarat biztosítania az amúgy lenyűgözően futballozó német csapat ellen.”

A szintén spanyol As és a Sport is kiemelte Neuer remek teljesítményét. Előbbi úgy látta,

A Real Madrid egy órán át tehetetlenül, kiszolgáltatottan futballozott a kiváló Bayern München ellen, mégis versenyben van a müncheni visszavágó előtt.

Utóbbi azt a megállapítást tette, hogy „A Bayern a katasztrófa szélére sodorta a Real Madridot.”

A német Bild is dícsérte Neuer látványos teljesítményét Mbappé és Vinicius ellen. A lap úgy foglalta össze a mérkőzést, hogy „A Real Madridot általában Los Blancosként (Királyi Fehérek) emlegetik, a Bild azonban most az FC Bayernnek ítéli a koronát, mert ez a teljesítmény KIRÁLYI volt! A Bernabéuban aratott győzelemnek köszönhetően az elődöntő már elérhető közelségben van Vincent Kompany edző csapata számára.”

Az olasz sportsajtót sem hagyta hidegen az egyesek által előrehozott döntőnek nevezett összecsapás. A Corriere dello Sport azt írja, „A Real Madrid és a Bayern München közötti rangadó nem okozott csalódást, izgalmas mérkőzést láthattunk a Bernabéu Stadionban, ahol ugyan a Real Mbappé góljával felzárkózott, de elkésett az egyenlítésért indított rohammal.”

A francia L’Equipe szerint „Ez a madridi párharc minden előzetes várakozást beváltott.”

Az angol média természetesen angol szemüvegen keresztül nézte a meccset. A BBC Harry Kane nagyszerű lövésével szerzett gólját emelte ki és „lenyűgözőnek” nevezte a mérkőzést.

A Guardian is úgy látta, hogy „Harry Kane juttatta előnyhöz a Bayernt”, de kiemeli, hogy valójában a „ 40 éves német kapus, Manuel Neuer tartóztatta fel a Real madridot.”

A The Sun úgy vélte, a „Bayern a bajnoki formájától függetlenül mindig képesek elérni valamit az európai színpadon, de ezúttal különösen kitett magáért, így a jövő heti müncheni visszavágó előtt az elődöntő küszöbén állnak.”

A játéknap másik taláélkozóján az angol Arsenal felejthető mérkőzésen, a ráadásban szerzett góllal nyert a portugál Sporting otthonában (0-1).

The post BL: „A Bayern a katasztrófa szélére sodorta a Real Madridot” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest