Cibla jól tekert, előnnyel mehet Jerevánba a Loki

ENSCHEDE, NETHERLANDS - JULY 23: (L-R) Gabi Kanichowsky of Ferencvarosi TC, Thomas van den Belt of FC Twente, Lenny Joseph of Ferencvarosi TC during the UEFA Europa League match between FC Twente v Ferencvaros at the De Grolsch Veste on July 23, 2026 in Enschede Netherlands (Photo by Jeroen van den Berg/Soccrates/Getty Images)

A találkozó elején úgy tűnt, a vendégek kicsit megszeppenve futballoznak, ezt azonban nem tudta kihasználni a Debrecen, ellenfele pedig fokozatosan kijött a szorításból, sőt, a félidő közepén közelebb is állt a gólszerzéshez. Az első igazán nagy hazai lehetőségre a 31. percig kellett várni, ekkor Kocsis fejelhetett, a labda azonban a kapufán csattant.

A második játékrészt nagy lendülettel kezdte a Debrecen, azt lehetett érezni, hogy közel áll a vezetés megszerzéséhez, mégis a vendégek dolgoztak ki egy nagy lehetőséget, Andrejev azonban hárított.

Helyzetre helyzettel, majd góllal válaszolt a magyar együttes: egy kirúgást rosszul játszották meg a vendégek, a Debrecen az ellenfél térfelén labdát szerzett, a saját nevelésű 21 éves Cibla Flórián pedig 18 méterről gyönyörűen tekert a bal felső sarokba (1-0).

A vendégek kis híján egy hasonlóan nagy góllal egyenlítettek, de a kapufa kisegítette a Debrecent.

A DVSC a mérkőzés utolsó szakaszában könnyen kényelmes helyzetbe kerülhetett volna, de Kocsis ziccert hibázott. A házigazdák ezzel együtt is magabiztosan őrizték előnyüket, győzelmük nem forgott veszélyben.

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a továbbjutóra pedig a dán FC Köbenhavn vagy az ukrán Polisszija Zsitomir vár.

Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés

Debreceni VSC – Pjunyik Jereván (örmény) 1-0 (0-0)
Debrecen, 8523 néző
v.: Karlsen (dán)
Debrecen: Andrejev – Tercza (Szécsi, 80.), Hofmann, Lang, Guerrero (Keller, 80.) – Dzsudzsák (Szain, 80.), Samper, Boskovic – Kocsis D., Baldoni (Szendrei, 63.), Cibla (Macsó, 73.)
Pjunyik: Avagjan – Vakulenko, Iszlamovics, Kovalenko, Almeida (Darbinjan, 57.) – Harutjunjan (Witi, 66.), Hovhanniszjan, Kulikov (Griffith, 66.) – Dasjan (Kainurgiosz, 28.), Yansané (Pikisz, 66.), James
gól: Cibla (59.)
sárga lap: Boskovic (94.), illetve James (33.), Witi (82.), Kovalenko (89.)

(MTI)

Kapcsolódó
Óriási EL-bravúr: Hollandiában szerzett előnyt a Fradi

A magyar csapat mindkét gólját Lenny Joseph szerezte.

The post Cibla jól tekert, előnnyel mehet Jerevánba a Loki first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest