Ecclestone a saját gyermekeként szerette a Hungaroringet – 40 éve rendezték az első Magyar Nagydíjat

A legenda szerint Bernie Ecclestone kinézett budapesti luxus budapesti szállodájának az ablakán, meglátta a Halászbástyát és a Duna túlsó partján a fenséges Parlament épületét. A Forma-1 legbefolyásosabb embere egy pillanatra megcsodálta a lenyűgöző kilátást, majd határozottan kijelentette:

Ide kell hoznunk a versenyt.

A történetet a legendás újságíró, Dávid Sándor is felelevenítette a 2015. július 18-án, a Nemzeti Sportnak adott interjújában. Hogy ez valóban így történt vagy sem, mindegy is, a tény, hogy 1986. augusztus 10-én a Hungaroringen rendezték meg az első, vasfüggöny mögötti Forma-1-es futamot, a Magyar Nagydíjat.

Arcanum Újságok

Ez egy kapitalista sport

Ecclestone 1983-ban járt először Budapesten, már akkor is azon gondolkodott, hogyan hozhatná el a Forma-1-et Kelet-Európába. Nagy üzleti potenciált látott a kommunista blokk meghódításában, kezdetben a Szovjetuniót vagy Jugoszláviát tartotta lehetséges helyszínnek.

A folyamat kulcsfigurája a budapesti születésű, Brazíliában élő Rohonyi Tamás volt, aki a Sao Pauló-i nagydíjat rendezte, igazából ő tett bogarat Ecclestone fülébe. A brit üzletember elmondta, hogy egy évvel korábban járt Moszkvában, de szürkének és sivárnak tartotta, és úgy érezte, egy percig sem akar ebben a környezetben maradni, nemhogy futamot rendezni.

A következő ötlete Jugoszlávia volt, arra viszont éppen Rohonyi mondta azt, hogy az se nem Kelet, se nem Nyugat, ha ott rendezne futamot, akkor nem a vasfüggöny mögött lenne, hanem azon ülne, jegyezte meg a szlovák SME cikke.

A Brazíliába szakadt hazánk fia Magyarországot javasolta, noha tudta, ez sem lesz könnyű menet, hiszen a Forma-1-et itthon kapitalista sportként tartják nyilván.

A gépezet azonban beindult, a brazíliai magyar nagykövetség felvette a kapcsolatot a magyar Külügyminisztériummal, jelezve, hogy egy rendszeres F1-es Nagydíj megrendezése előnyös lenne az ország számára.

A Külügyminisztérium először nem tudta, hogyan reagáljon, de nem akart azonnal elutasítónak mutatkozni.

HUNGARIAN GRAND PRIX, HUNGARORING, HUNGARY-JULY 29, 2012: On July 29, 2012, Formula 1 drivers raced in the Hungarian Grand Prix at the Hungaroring, shown in this image taken the morning before the race. The image reveals crowds gathering in the stands and vehicles around the track as crews prepare the course for the event. (Photo DigitalGlobe via Getty Images via Getty Images)
DigitalGlobe via Getty Images via Getty Images

Csak semmi bolondok háza!

Ecclestone 1983 szeptemberében a monzai Olasz Nagydíj után Budapestre repült. A már említett legenda szerint a szállodájából kinézve ekkor döntött, bár Rohonyi másképp emlékszik az esetre, szerinte Ecclestone egyszerűen kijelentette:

Európa legjobban őrzött titka, hogy ez a város ilyen szép.

Dávid Sándor „A Forma-1 világbajnokság története” című könyvében azt írta, Ecclestone nagy álma volt, hogy a világbajnokság a világ minden szegletébe eljusson, beleértve néhány szocialista országot is. A brit üzletember azt mondta, személy szerint nagyon szereti Budapestet, így minden ellenvetés ellenére a lehető legjobb ajánlatot tette anélkül, hogy megkockáztatta volna, hogy a munkatársai a bolondok házába zárják.

De Dávid is vagány volt, mert olyan kérdést tett fel, amely akár perrel is fenyegethetett volna.

„Amikor az első interjút készítem Bernie Ecclestone-nal, olyanra vetemedtem –persze még mindketten nagyon fiatalok voltunk –, hogy felvetettem neki, elterjedt a hír, amely szerint ő volt a nagy angliai vonatrablás esze, akit sosem kaptak el. Megkérdeztem, tényleg igaz-e, hogy onnan van a rengeteg pénze. Rám nézett, és azt mondta: életemben nem bántottam újságírót, de azt, aki ezt a hülyeséget leírta, bepereltem.

Majd még hozzátette: »Figyeljen ide, az eltűnt pénz még a fele sincs annak, amit nekünk meg kell keresnünk évente, hogy haladjon a Formula-1″

– nyilatkozta.

Végre lett kormányzati garancia

Az eredeti tervek szerint a Magyar Nagydíjat egy városi pályán rendezték volna meg, egyrészt ott volt a Városliget, másrészt Budapesten korábban már rendeztek autóversenyeket a Népligetben.

A magyarok azonban eleinte elutasították a rendezést, se idő nem állt rendelkezésre, se a kormányzati garanciákat nem tudták felmutatni. Ecclestone azonban nem adta fel, és végül 1985 elején aztán újraindultak a tárgyalások, és immáron a Magyar Szocialista Munkáspárt is az ötlet mellett foglalt állást.

A konstruktőrök szövetsége 650 ezer dollárt követelt a rendezési jogokért, ami akkori árfolyamon 32,5 millió forintot jelentett. A magyarok azzal számoltak, hogy az F1-es futam megrendezése öt év alatt 700 millió forintot hoz az országnak.

Az 1985-ös Belga Nagydíj alatt két sajtótájékoztatót tartottak egyszerre: a versenyen Bernie Ecclestone külföldi újságíróknak nyilatkozott, míg ezzel egy időben a Magyar Autóklub vezetője, Balogh Tibor a magyar sajtót informálta.

A szalvétára rajzolt pálya legendája

Mindketten egy történelmi mérföldkőről számoltak be: az 1986-os versenynaptárban szerepelt a keleti blokk első versenye, a Magyar Nagydíj.
Időközben világossá vált, hogy a Népligetben vagy a Városligetben tervezett pályákat nem lehet majd kellőképpen biztosítani, így jött egy teljese új helyszín Mogyoród mellett. A Hungaroring építése rekordidő alatt, nyolc hónap alatt lezajlott.

Ecclestone egyszer kihívott minket Londonba. Mondtuk neki, hogy szeretnénk látni egy pályát, de ő azt felelte, egyet sem nézhetünk meg. Vendégül lát minket, bármit tehetünk, azt ő fizeti, de pályákra nem mehetünk el, mert akkor arra fogunk hivatkozni, hogy ez vagy az Silverstone-ban is így néz ki…

Azt mondta, hogy mindent a saját kútfejünkből kell csinálnunk. Kivétel nélkül minden tetszett neki, csak két-három javaslatot tett. Ennek nagyjából az egyik felét teljesítettük, a másik fele nagyon nem volt ésszerű” – nyilatkozta anno a Hungaroring főtervezője, Papp István.

Formula One Grand Prix racing driver Nelson Piquet, driving for Williams-Honda, prepares for the 1986 Australian Grand Prix at the Adelaide Street Circuit in Adelaide, Australia, 26th October 1986. The last race of the season saw three drivers in contention for the World Championship title, Mansell, Nelson Piquet and Alain Prost. (Photo by Bryn Colton/Getty Image)
Bryn Colton / Getty Image

Azt a városi legendát viszont cáfolta, hogy a pálya nyomvonalát Ecclestone tervezte volna úgy, hogy lerajzolta egy szalvétára.
„Ha Ecclestone tényleg rajzolt volna egy pályát, mi mégis mihez kezdtünk volna vele? Legfeljebb nem töröljük meg a szánkat azzal a szalvétával. Mindenesetre nagyon jó volt vele a kapcsolatunk” – tette hozzá.

Az építési munkálatok 1985. október 18-án kezdődtek, végül a pálya három héttel a tervezett időpont előtt, 1986. május 15-én készült el.

Piquet látványos előzése

Az első Forma-1-es futam iránti érdeklődés a vártnál is nagyobb volt: a hétvégén 300 ezer látogató érkezett a Hungaroringre, több ezren utaztak Csehszlovákiából, Lengyelországból, Kelet-Németországból, Romániából és Bulgáriából is.

A vasárnapi nagydíjat 200 ezer néző tekintette meg, ami közel egy évtizedes rekord volt az F1 világában. Ezt 1995-ben sikerült megdönteni, amikor 210 ezer szurkoló vett részt az Ausztrál Nagydíjon Adelaide-ben.

A nézők pedig nem akármilyen csatát láthattak, ugyanis két brazil ikon, Nelson Piquet és Ayrton Senna csatázott az első helyért.

A futam végül egy látványos előzéssel dőlt el: Piquet a célegyenes végén kívülről kerülte meg a pole-ból induló honfitársát, majd bevágott az első kanyarba, amit szinte keresztben állva, már-már driftelve vett be. A vagány megoldás után a kigyorsítás is jól sikerült, aminek köszönhetően meg sem állt a történelmi futamgyőzelemig.

„A Hungaroring hatalmas siker”

Az első Magyar Nagydíjat a világsajtó is nagy figyelemmel kísérte.

A verseny lehetővé tette Kelet és Nyugat békés találkozását

– írta a német Frankfurter Allgemeine Zeitung.

„A magyarok tudják, hogyan kell rendezvényeket szervezni, és most ezt meg is mutatták mindenkinek. Minden simán ment” – vélte a Bild.

A francia L’Équipe újság is dicsérte az új helyszínt: „A magyarok mindent megértettek a Forma-1-ből. A Hungaroring hatalmas siker”

Az olasz La Gazzetta dello Sport is lelkesedett:

Magyarország és a Forma-1: szerelem első látásra.

Kapcsolódó
Elütött versenyző, Alonso-Hamilton balhé és Massa balesete – a Magyar Nagydíj történelmének maradandó pillanatai

Az Idén már a 40. Forma-1-es futamot rendezik a Hungaroringen, az ezt megelőző 39 versenyhétvége pedig bővelkedett az emlékezetes győzelmekben, nagy balesetekben és vitás helyzetekben.

The post Ecclestone a saját gyermekeként szerette a Hungaroringet – 40 éve rendezték az első Magyar Nagydíjat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest