„Egyáltalán nem vagyok csalódott” – mondta a magyar atléta, miután épphogy lecsúszott az Eb-döntőről

Molnár Attila az Eb-döntő után.

A 19 éves atléta múlt héten még Eugene-ben szerepelt a korosztályos vb-n, melynek utolsó napján, vasárnap döntőzött és nagy csatában második lett 1,90 méteres eredménnyel. Birminghamben hasonló teljesítményre lett volna szükség a fináléhoz, 1,91-es magasságnál ugyanis automatikusan döntős lehetett volna.


6 fotó

A selejtezőben 1,80-an simán átugrott, 1,84-nél viszont elsőre leverte a lécet. Ezt követte az 1,88 méter, amelyet harmadik nekifutásra vitt át, de folyamatosan javult a teljesítménye az idő haladtával. Bátorinak ezt követően jött az 1,91-es határ, amit elsőre nem ugrott meg, másodjára viszont sokkal jobb ugrással verte le a lécet, okkal reménykedett abban, hogy még megugorja a szintet.

A harmadik mindent eldöntő ugrásnál lényegében megcsinálta a nehezét, úgy is tűnt, hogy csak megmozdul a léc, de nem esik le. Végül azonban sajnos leszédült a helyéről, így Bátori 21. helyen zárta az Európa-bajnokságot.

„Mindenki kérdezgeti, hogy mennyire küzdök az átállással, de őszintén szólva egyáltalán nem érzem, nagyon jól vagyok. Pontosan úgy érzem magam, ahogy egy sima délelőtti versenyen szoktam” – mesélte Bátori a versenye után az MTI-nek.

„A vasárnapi, eugene-i döntő után még azon gondolkodtam, hogy szerintem örülni fogok, ha ma egyáltalán fel tudok ugrani a 24 órás utazás után. A bemelegítőugrásaim nem is alakultak jól, de ahhoz képest a versenyen az 1,84-es és az 1,88-as sikeres kísérleteim tök jók voltak, és az 1,91-en is akadtak kifejezetten jó próbálkozásaim.

Az utolsó ugrás persze egy picit bosszantott, kicsit déjá vu érzésem volt a tavalyi tokiói világbajnokságra vonatkozóan, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Jól éreztem magam itt is és Eugene-ben is.

Bátori arról is beszélt, hogy a szezon elején az érettségi került előtérbe, amit szavai szerint egy picit túl komolyan is vett, viszont remekül sikerült és a Budapesti Corvinus Egyetemre fel is vették. A tanulás és a mentális megterhelés ugyanakkor az első két versenyére még rányomta a bélyegét, a július közepén rendezett Gyulai Memorial óta viszont jól ment a versenyzés, s bár van még hiba, amelyet javítania kell, de elégedett a szezon eddigi részével.

Kapcsolódó
Molnár Attila a negyedik helyéről: Én vagyok az első vesztes, ne szépítsük!

Nagyon önkritikus nyilatkozatot adott az atléta, miután lemaradt a dobogóról.

The post „Egyáltalán nem vagyok csalódott” – mondta a magyar atléta, miután épphogy lecsúszott az Eb-döntőről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest