„Elég nehezen kivitelezhető a pálya közepén egy rektális hőmérőzés” – az extra hőség miatti teniszprobléma csak a jéghegy csúcsa

A sanghaji és vuhani tenisztornákon tapasztalható tartós hőség és magas páratartalom újraélesztette a vitát:

szabad-e kockáztatni a sportolók egészségét?

Az első jel az volt, amikor Jannik Sinner mindent megpróbált, két és fél órát izzadt a sanghaji pálya szaunát idéző hőségében, ahol még éjfél körül is nyomasztó volt a páratartalom a Tallon Griekspoor elleni, harmadik fordulós mérkőzésén, az utolsó 20 percet pedig már görcsölve, lihegve és jelentős fájdalmakkal küzdve töltötte. Végül már járni sem tudott rendesen, és a döntő szett felénél – az ütőjét szinte mankóként használva – lassan a székéhez sántikált, és feladta a mérkőzést.

Hector RETAMAL / AFP Rosszullét miatt Sinner kénytelen volt feladni a Griekspoor elleni mérkőzését.

A körülmények a folytatásban sem kímélték a teniszezőket. Novak Djokovic hányt a Yannick Hanfmann elleni sanghaji nyitómérkőzésén, majd a negyeddöntőben a spanyol Jaume Munar elleni meccset követően a végkimerültség határára került.

Brutális, amikor nap mint nap 80 százalék felett van a páratartalom. Különösen akkor, ha napközben, hőségben és napsütésben játszunk

– mondta.

Terence Atmane az argentin Camilo Ugo Carabelli ellen 4:4-es állásnál adta fel a küzdelmet – már ijesztő állapotban volt, mire orvosi segítséget kért.

„Pánikba estem, remegtem. Nem emlékeztem, hol vagyok. Nem tudtam megmondani, hogy a hét melyik napja van. A testem jelet küldött nekem, hogy azonnal álljak meg” – nyilatkozta utóbb.

Az Ugo Humberttel vívott összecsapásán a dán Holger Rune lett rosszul. Az orvosi időkérés során megmérték a vérnyomását, jeges törölközőt kötött a vállára, és amíg ápolták, feltette a kérdést a meccset vezető bírónak:

Azt akarod, hogy egy játékos meghaljon a pályán? Miért nincsen szabály, hogy hőségben ne kelljen játszani?

„Nagyon jó kérdés” – hangzott a válasz.

The post „Elég nehezen kivitelezhető a pálya közepén egy rektális hőmérőzés” – az extra hőség miatti teniszprobléma csak a jéghegy csúcsa first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest