Először kezdett az NB I-ben, arccsonttörés lett a vége

Kubatov Gábor a májusi BL-döntőre tartva.

Arccsonttörés miatt meg kell műteni Tarcsi Róbertet, az NB I-ben szereplő Nyíregyháza 22 éves csatárát, aki szombaton volt először kezdő a magyar élvonalban. A játékost Oláh Bálint könyökölte le egy felugrás során a Kisvárda elleni mérkőzés első félidejében, azonnal látszott, hogy nagy a baj, mentővel kórházba szállították.

A CT vizsgálatok után kiderült, hogy eltört az arccsontja, a sérülés pedig a szemüreg környékén történt, és Debrecenben a Szájsebészeti Klinikán meg is kell operálni

– írja a nyíregyháziak honlapja.

„Hál’ istennek ezt nem a kispadon éltem meg, mert én úgy gondolom, ha valaki hátranéz, fullra a könyékkel odaver egyet, és utána a gyereket viszik kórházba koponya-CT-re… Valószínűleg rossz helyen nőttem fel” – mondta az M4-nek Bódog Tamás, a Szpari eltiltott vezetőedzője, aki a lelátóról nézte a meccset, és aki finoman be is szólt a játékvezetői karnak, amikor azt mondta, hogy szerencsére nem a sérült játékosa kapott sárgát.

The post Először kezdett az NB I-ben, arccsonttörés lett a vége first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest