„Ez egy hatalmas szívfájdalom nekem” – a Románián belül klubot váltó magyar kézis nem érti, miért került ki a válogatottból

Thumbnail for 6348136

Január elején derült ki, hogy a Gloria Buzau visszalép a román kézibajnokságtól, így a klub két játékosa, Pál Tamara és Papp Nikoletta is szabadon igazolhatóvá vált.

Azóta mindketten megtalálták új csapatukat, és továbbra is a román bajnokságban szerepelnek majd, Papp a CS Minaur Baia Mare játékosa lett, míg Pál a CSM Slatinához írt alá.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magam érezni, olyan, mintha az egész szezonban itt játszottam volna, pedig csak kettő és fél hete vagyok a klubnál. A lányok nagyon kedvesek, azonnal befogadtak” – nyilatkozta az M4sport.hu-nak Pál Tamara, aki elárulta,

Magyar- és Németországból is megkeresték klubok, de az évközi átigazolásnak olyan magas volt a költsége, hogy a legjobb döntés az volt, ha marad a román ligában, és így esett a választása a Slatinára.

„Sajnos az előző félévben a Buzaunál, nem kaptam annyi játékpercet, mint szerettem volna. Pedig úgy érzem, hogy mikor pályára léptem, akkor tudtam bizonyítani. Ide jöttem a Slatinához, és már az első meccsen 60 percet játszottam, meg is lepődtem, mert nem is tudom megmondani, mikor játszottam utoljára ennyit” – magyarázta a 24 éves irányító, aki nem találta a választ arra, hogy előző csapatában miért nem játszott többet.

A Debrecenben nevelkedő, majd Győrbe igazoló kézis kölcsönben szerepelt a Mosonmagyaróvárnál és az MTK-nál, majd 2023 nyarán állt légiósnak.

„Részben bejöttek a számításaim, részben viszont nem. Azt tudom mondani, hogy a támadásban sokkal kiegyensúlyozottabb, sokkal feszesebb lettem, viszont védekezésben szeretnék még többet fejlődni, de nem adatott meg, hogy annyit védekezzek, amennyit szerettem volna. Így ez még a listán van” – mondta Pál, aki keményebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érzi a román bajnokságot, mint az NB I-et.

A korábbi magyar gólkirály már 2023-ban kifakadt, amikor Golovin Vlagyimir, a válogatott szövetségi kapitánya nem hívta be a vébére készülő csapatba. Pál Tamara azóta sem volt ott a válogatott összetartásain, és ez továbbra is fájó pont számára.

„Nagyon jó kérdés, hogy miért nem vagyok ott a válogatottban. Nem értem, hogy miért kerültem ki a pikszisből.

2023 októberében még ott lehettem a lányokkal, novemberben kiestem a kosárból, lemaradtam egy világbajnokságról, egy olimpiáról, egy Európa-bajnokságról és az Eb-bronzéremről is. Ez egy hatalmas szívfájdalom nekem.

Persze örülök, hogy a lányok ilyen eredményeket értek el. Sajnos azóta sem beszéltem Vovával, nem tudom, mi kavaroghat a fejében” – szomorkodott Pál Tamara.

The post „Ez egy hatalmas szívfájdalom nekem” – a Románián belül klubot váltó magyar kézis nem érti, miért került ki a válogatottból first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest