„Ez itt és a Holdon is tizenegyes” – forrong a dühtől a Real Madrid, a bajnoki címbe kerülhet ez a döntés

Kylian Mbappé ütközése a Girona ellen.

A francia csatár a 88. percben ütközött Vitor Reisszel, akinek a könyöke felszakította a fejbőrét, így ápolásra szorult. Alberola Rojas játékvezető azonban nem így látta, és a VAR-szobában tevékenykedő Trujillo Suárez, aki néhány héttel korábban helyeselte Fede Valverde igazságtalan kiállítását a derbin, sem érezte úgy, hogy ezt meg kellene vizsgálnia.

Ez itt és a Holdon is tizenegyes. Ismét »Negreira” lett a játékvezetés

mondta Álvaro Arbeloa, a Real Madrid edzője a döntetlen után, amely gyakorlatilag kizárta csapatát a bajnoki címért folytatott küzdelemből.

Kylian Mbappé sérülése.
Kylian Mbappé sérülése.
Kylian Mbappé sérülése.
Kylian Mbappé sérülése.


7 fotó

Az utalás sem véletlen, a Negreira-ügy 2023 februárja óta terítéken van, akkor került napvilágra, hogy José María Enríquez Negreira, a spanyol játékvezetői bizottság alelnökeként pénzt fogadott el a Barcától cserébe azért, hogy szaktanácsot adjon a bírókkal kapcsolatban.

A Real szerint ez a futballtörténet legnagyobb botránya, a spanyol sajtó pedig azt írta, Alberola Rojas játékvezetőnek hosszú múltja van a Real Madrid elleni spanyol futballmeccseken elkövetett szabálytalanságok tekintetében.

„Ez csak egy újabb eset. Sem én, sem senki más nem érti, mi történt. Mikor avatkozik közbe a VAR? Akkor avatkozik közbe, amikor jólesik nekik, és amikor nem, akkor nem” – dühöngött Arbeloa.

Az eset csak fokozza a Real Madrid játékvezetéssel kapcsolatos sérelmiet. A klub továbbra is a bírói intézményrendszer teljes átalakítását szeretné elérni, mivel úgy véli, hogy a közelmúltbeli változások, mint például Fran Soto kinevezése a Játékvezetői Technikai Bizottság élére, inkább kozmetikai jellegű, mint valóságos megoldás.

The post „Ez itt és a Holdon is tizenegyes” – forrong a dühtől a Real Madrid, a bajnoki címbe kerülhet ez a döntés first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest